Árpád
-2 °C
9 °C

Drogügyben gyanúsítják a búcsúzó polgármester rendőrtanonc fiát

2002.10.24. 14:01
A rendőrség őrizetbe vette K. Tamást, a Miskolci Rendőr Szakközépiskola első éves tanulóját, akit kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítanak. Úgy tudjuk, a fiatalember Kobold Tamás, Miskolc volt polgármesterének fia. A megyei rendőrség nem nyilatkozik az ügyben, a városi kapitányság úgyszintén, mert bajuk lehet belőle. Pénteken derül ki, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e a 21 éves fiatalembert.
A borsodi rendőrök valamilyen okból kivételes szeméremmel kezelik az ügyet: nem mondják meg, hogy tényleg a volt polgármester fiáról van-e szó, és arról sem nyilatkoznak, hogy pontosan mit követett el K. Tamás.

Rossz lesz nekik, ha beszélnek

A városi kapitányság bűnügyi osztályának vezetője az Index kérdéseire következetesen azt válaszolta, hogy "no comment". "Én ugyan tudok mindent, de nem beszélek, nem megyek bele a részletekbe" - közölte udvariasan Sütő László osztályvezető, hozzátéve, hogy ha nem akarunk nekik rosszat, akkor erről nem kérdezősködünk.

A megyei rendőr-főkapitányságtól sem lehet többet megtudni: Kompoltiné Jakab Ilona sajtóreferens csak annyit közölt, hogy "ez tipikusan az az ügy, melyben információjukat sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk". Arra sem kaptunk választ, hogy a konkrét esetben mit jelent a kábítószerrel való visszaélés, mivel gyanúsítják a rendőriskola növendékét.

A megyei főügyész, Boholy Zoltán kérdésünkre elmondta: pénteken tudnak választ adni arra, hogy az őrizettbe vett fiatalember előzetes letartóztatásba kerül-e. A főügyész "a nyomozás érdekeire való tekintettel" nem közölt részleteket az ügyről, de azt elmondta, hogy nem tartja szerencsésnek, ha "egy fiú vétkeit az apákon kérik számon".

Figyelték K. Tamást, de megvárták a választást

Egy magát megnevezni nem akaró rendőrtiszt az üggyel kapcsolatban azt mondta, már fél évvel ezelőtt a látókörükbe került K. Tamás, de a rendőri vezetés konzultálva a budapesti kollegákkal úgy döntött, megvárják a választást.

A Hírnök című megyei hetilap úgy tudja, K. Tamás az elmúlt években többször gyanúba keveredett kábítószer miatt, de akkor "elsimultak" az ügyek. A legutóbbi "nemhivatalos gyanúsítás" akkor volt, amikor a fiatalember "bevonult" a rendőriskolába.

Fogás

A hetilap értesülései szerint a rendőrök a mostani házkutatást a hajnalra időzítették, és azon alacsonyabb beosztású rendőrök nem vehetett részt.

Egyébként Kobold Tamás kampányának legfontosabb motívuma az volt, hogy rajta nem lehet fogást találni, mert rendezett családi életet él. A mostani önkormányzati választáson az MKDSZ színeiben és MIÉP támogatottsággal indult volt polgármester a szavazatok 9,88 százalékát tudta megszerezni, így a 64 százalékot elért Káli Sándor szocialista politikus lett a borsodi megyeszékhely új polgármestere.