Magyar szexbirkózási botrány Belgiumban

2006.01.23. 14:01
Egy magyar szállodában, szűk körű rendezvényen Európa több országából érkezett nők viaskodtak egymással meztelenül. Belga lapértesülés szerint a versenyt perverz jelenetek tarkították.

Belga sajótértesülések szerint tavaly nyáron egy magyar szállodában sajátos birkózóversenyt tartottak; a szűk körű rendezvényen Európa több országából érkezett nők viaskodtak egymással, meztelenül, mintegy 70 néző előtt, akik komoly összeget, 1500-2000 eurót (375 ezer-500 ezer forintot) fizettek a bebocsátásért. Az esetről hétfői számában írt a La Derniere Heure című brüsszeli lap, a belga állami tévécsatorna, az RTBF egyik hétvégi adására hivatkozva.


Fotó: dww.at

Az RTBF szerint a versenyt perverz jelenetek tarkították (a vádak kitépett szőrzetről, erőszakos és óvszer nélküli nemi közösülésről, prostitúcióra kényszerítésről szólnak). Az eseményt egy osztrák producer szervezte, aki erotikus videófelvételt készített a helyszínen.

A rendezvényen egy belga házaspár szervezésében négy belga lány is részt vett: közülük az egyik utóbb feljelentést tett, ez váltotta ki a botrányt. A belga férfi, Michel V. azonban a lap hasábjain tagadta a legsúlyosabb vádakat, és az odautaztatott négy lány közül ketten maguk is visszautasították a megerőszakolásra és a prostitúcióra vonatkozó állításokat.

"Birkózóversenyek" Magyarországon


Fotó: dww.at

Michel V., Jemelle város egykori rendőrfőnöke, annyit ismert be, hogy nem ez az első eset, hogy Magyarországon járt. Állítása szerint valóban volt egy ilyen magyarországi rendezvény, ahova ő is elkísérte négy versenyzőjét, de - ahpgy mondja - mind a négyen nagykorúak voltak, és saját akaratukból vettek részt a "magyar tornán". A férfi szerint szó sincs róla, hogy a versenyzőinek kiutalt pénzjutalmak felét ő tette volna el (a lányok mérkőzésenként 80 eurót - körülbelül húszezer forintnyi összeget - kaptak, a hivatalos változat szerint "sportteljesítményük" díjazásaként), és ő nem tud róla, hogy bárkit is megerőszakoltak volna. Egyben hozzátette, az ilyen rendezvények igenis sportesemények, a belépődíj csak azért volt ilyen magas, mert a nézők ezért több éjszakára szállodai szállást és teljes ellátást kaptak.

A belga lap szerint a tavaly augusztusi verseny egy lajosmizsei szállodában volt, amit az osztrák producer bérelt ki erre az alkalomra, és azon mintegy harminc birkózónő vett részt (a belgák mellett például ukránok, oroszok, németek). A nézőközönség pedig tiszteletre méltó emberekből állt: mint mondta, voltak közöttük jegyzők, egyetemi oktatók is.

Válogatott nézőközönség


Fotó: dww.at

A belga férfiről egyébként a brüsszeli lap azt írja, hogy saját otthonában, magánrendezvényként már régóta szervez ilyen sajátos birkózóviadalokat, válogatott nézőközönség számára, mindezt "az erkölcsök liberalizálásának" szándékával magyarázva. E liberalizálás jegyében a nézők - értelemszerűen szinte kizárólag férfiak - nála maguk is megküzdhetnek egy-egy nővel, persze csak megfelelő összegek befizetése esetén. Mivel azonban saját házában tartja ezeket a rendezvényeket, s minden érintett önszántából vesz részt ezeken, egyelőre nem folyik ellene büntetőeljárás Belgiumban - olvasható az újságban.

Az interneten több ilyen jellegű fórumot és oldalt is találni - köztük magyart is -, a fizetős tartalmak többnyire rövid birkózós videoklipekből, különféle stílusú küzdelmek felvételeiből, félig-meddig vagy teljesen pornográf fotókból, filmrészletekből, illetve postai utánvétellel megvásárolható dvd és vhs-filmekből állnak. A fentebb említett osztrák producer weboldala (www.dww.at) három dologra is felhívja a figyelmet: az oldalon látható nők mindegyike tapasztalt, jól képzett sportoló; csak akkor érdemes ezekkel a küzdőmódszerekkel próbálkozni, ha jó kondícióban van az ember és ismeri a birkózótechnikákat; a küzdő felek előre egyezzenek meg a szabályokban és a küzdelemhez mindig kell egy jó bíró is.


Fotó: dww.at

A történetben szereplő szálloda neve elhallgatását kérő tulajdonosa az Index megkeresésére nem akart konkrétumokkal szolgálni, annyit mondott, nem hiszi, hogy probléma lenne az, hogy hasonló rendezvényeknek helyet adnak. "A mi szakmánk nagyon diszkrét, nagyon sokféle rendezvényt tartottak már nálunk, ha részleteket elárulnék az üzletet tenném tönkre" - tette hozzá az 1986 óta üzemelő hotel tulaja.