Lángolnak a szántók Hajdú-Biharban

2003.08.19. 14:33
Több tanyát is veszélyeztetett az a tűz, amely jelenleg már mintegy kétszáz hektárnyi területen pusztít Hajdú-Bihar megyében. A tűzoltóegységek négyes kiemelt riasztást kaptak.
A lángok kedden délelőtt - egy ötven hektáros területen csaptak fel, Berettyóújfalu és Mezőpettend között - tudta meg a HavariaPress. A nagy szél miatt azonban a lángok összetalálkoztak egy kevéssel arrébb felcsapott gaztűzzel is, így kora délutánra már mintegy 200 hektárnyi területen kapott lángra a növényzet.

Hatalmas a füst

A helyszínre riasztott, csaknem félszáz tűzoltó hét járművel és 14 kéziszerszámmal jelenleg is dolgozik a tűz megfékezésén.

Aszalós Sándor, a berettyóújfalui tűzoltóság parancsnok helyettese az Indexnek elmondta: négyes kiemelt riasztást kaptak, és még mindig nagy erőkkel folyik az oltás. Debrecenből is kaptak segítséget. A füst hatalmas, de legalább már sikerül körülhatárolni a tüzet, így az közvetve már nem veszélyeztet lakott területeket.