Kislány erőszakolt meg kisfiút?

2006.02.23. 10:35
Egy ágyban aludt egy 15 éves lány és 8 éves rokona, a kisfiú szerint a lány megerőszakolta, a lány viszont ezt tagadja. A rendőrség pszichológus szakértő segítségével próbálja tisztázni, hogy mi történt a rokoni ágyban.

Egy 15 éves tiszakécskei lány ellen indult nyomozás a kecskeméti rendőrkapitányságon, mert a feljelentés adatai szerint február 10-én közösülésre kényszerítette egyik távoli rokonát, egy 8 éves fiút, derül ki a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményéből.

A feljelentést a Gyermekjóléti Szolgálat képviselője tette meg, miután a kisfiú tanárainak panaszkodott az iskolában, hogy fáj a nemi szerve, mondta el az Indexnek Hortobágyi István rendőr-őrnagy, a megyei főkapitányság sajtósa. A rendőrök meghallgatták a gyermeket, aki elmondta, hogy előző éjjel a lány szüleinél aludtak egy ágyban, és a hét évvel idősebb lány megerőszakolta. A meggyanúsított lány tagadta, hogy ilyesmit tett volna.

A rendőrség most szakértők bevonásával próbálja tisztázni, hogy pontosan mi történt, így például pszichológus szakértő deríti majd ki, hogy igazat állít-e a nyolc éves fiú.

Szerettük volna megkérdezni a történtekről a Tiszakécske Egyesített Szociális Intézmény Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatát, de érdeklődésünkre azt a választ adták, hogy az érintett gyermekek személyiségi jogait szem előtt tartva senki nem nyilatkozik az ügyről.