Hét iskolást ölt meg a lavina

2003.02.03. 10:31
Hét kiránduló iskolás életét vesztette, tíz ember pedig megsebesült, amikor egy lezúduló lavina maga alá temette őket egy nemzeti parkban Kanada nyugati részén.
Hat fiú és egy lány meghalt, amikor egy lavina zúdult le a Glacier (Gleccser) Nemzeti Park területén, Kanada nyugati tartományában. A mentőcsapatok hét helikopterrel érkeztek, a helyszínre, és tíz másik embert kórházba szállítottak. Mind a tizenhét ember egy évente megrendezett terep-síelő túra tagja volt, akik az Alberta állambeli Calgaryból érkeztek.

A szerencsétlenül járt síelők egy részét közel három méter vastag hóréteg alól kellett kiásni. Szemtanúk szerint a két túravezető pár pillanattal a tragédia előtt figyelmeztette a tanulókat a veszélyre, de azoknak már nem sikerült elmenekülniük. A lavina körülbelül 1,6 kilométer hosszan zúdult le, és körülbelül négy hektár erdőt tarolt le, jelentette a BBC.

Ez már a második halálos kimenetelű baleset az elmúlt hetekben a térségben. Tizenkét nappal a mostani katasztrófa előtt négy kanadai és három amerikai síelő vesztette életét hasonló körülmények között, amikor egy elhagyott gleccseren siklottak le.