Lekapcsolták az áramot, leállt a lélegeztetőgép

2007.05.30. 12:46
Lélegeztetőgépe leállása miatt halt meg egy új-zélandi asszony. A február óta betegeskedő nő nem tudta kifizetni a számláit, ezért egyszerűen kikapcsolták háza áramellátását. A rendőrség vizsgálódik.

Vizsgálatot rendelt el az új-zélandi rendőrség egy lélegeztetőgépre szoruló asszony halála miatt. A négygyerekes nőnek számlatartozása volt a Mercury Energy áramszolgáltatóval szemben, mire a cég kikapcsolta az áramot. Az asszony lélegeztetőgépe leállt, két órán belül életét vesztette, írja a BBC.

A Mercury Energy hivatalos közleménye szerint nem tudott róla, hogy az áram kikapcsolása veszélybe sodorhatja a nő életét.

Nem érdekelte a munkást a lélegeztetőgép

Az áldozat, Folole Muliaga iskolai tanár volt, tüdő és szívelégtelensége miatt február óta otthon ápolták. Mivel hónapok óta nem dolgozott, nem volt bevétele, ezért maradt el a számlákkal.

Muliaga családja szerint hamis az áramszolgáltató érve, hogy nem tudtak a nő állapotáról. Húszéves fia, Letitaia szerint a cég munkatársát, aki az áramot jött lekapcsolni, tájékoztatták róla, hogy az asszony élete múlik a döntésen.

"Azt felelte, hogy ő csak a munkáját végzi, az pedig az, hogy kikösse az áramot" - nyilatkozta Letitaia a helyi sajtónak.

Az áram kikapcsolásakor azonnal mentőt hívtak, de azok már nem tudták megmenteni a nőt.

Nem akarnak előre ítélkezni

A Mercury Energy közleményében részvétét fejezte ki a család iránt, egyben vitatta, hogy munkatársuk tudott volna az asszony állaporáról. Az ügyben vizsgálódó rendőrök még korainak tartották, hogy az esetleges vádemelésről spekuláljanak.

Egyelőre az új-zélandi kormány is kivár a kérdésben. "Az a fontos, hogy megállapítsuk a tényeket, mielőtt ítélkeznénk" - jelentette ki a BBC-nek Trevor Mallard, az állami tulajdonú vállalatokért felelős miniszter. A Mercury Energy állami tulajdonban van.