Meglincselték, mert egy helyi lánnyal beszélgetett

2006.10.17. 11:27
Belehalt az ütlegelésbe az a jászberényi fiatalember, akit az Új Néplap szerint azért vertek meg botokkal Tiszacsegén, mert egy helyi lánnyal beszélgetett. Szombaton Bácsalmáson egy tizenhat éves fiú és társa rugdosott halálra egy 44 éves bajai férfit.

Halálra vertek a helyiek egy jászberényi fiatalembert, mert feldühödve vették tudomásul, hogy a 22 éves F. Gábor egy tiszacsegei lánnyal beszélgetett – adta hírül az Új Néplap.

A jászberényi fiatalember azért látogatott el a Tisza-menti településre, hogy a család hétvégi házát téliesítse.

A fiú este barátjával bement egy helyi szórakozó helyre, ahol beszélgetni kezdett egy ottani lánnyal.

Egy csoport már akkor többször megjegyzéseket tett rájuk, sőt meg is fenyegették őket. A két fiú ezért jobbnak látta, ha odébbáll.

A verekedés azonban már a szórakozóhelyen elkezdődött, majd az utcán folytatódott. Egy csoport botokkal támadt a fiatalokra. A jászberényi fiú olyan brutális verést kapott, hogy elvesztette eszméletét. Az orvos, majd a mentősök sem tudtak segíteni rajta, sérüléseibe nem sokkal később belehalt.

A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi osztálya halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe egy 24 éves tiszacsegei férfit.

Egy másik eset. Szombaton egy 16 éves fiú társával együtt vert meg és rugdosott egy 44 éves férfit Bácsalmáson. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy másnap a kórházban meghalt.

A halált okozó, súlyos testi sértéssel gyanúsított, bácsalmási fiatalembert hétfőn este vették őrizetbe a Bács-Kiskun megyei rendőrök.