Súlyos baleset a londoni metrón

2003.01.25. 22:30
Az utóbbi évek legsúlyosabb balesete történt szombat délután a londoni metrón, amelynek biztonságosságát már évek óta megkérdőjelezik a szakértők. Az esti adatok szerint harmincnál is több sérültet kellett kórházba szállítani.
A délutáni balesetben egy szerelvény, amelyen 800-an utaztak, a Central metróvonal Chancery Lane-i állomása előtt kisiklott, és több kocsija a falnak csapódott. Kisebb tűz is keletkezett a kisiklás után.

A brit közlekedési rendőrség szombat esti jelentése szerint 32 sérültet szállítottak kórházba, de életveszélyes állapotban egyikük sincs. A korábbi adatok még arról szóltak, hogy 16 utas sérült meg, és közülük hármat vittek kórházba. A British Transport Police illetékese azt mondta, hogy átkutatták a sérült szerelvényt és az alagutat, de több sérültet nem találtak.

A londoni pénzügyi központ, a City nyugati határán lévő metróállomást lezárták, és a metrót üzemeltető London Underground szerint legalább két-három napig zárva is lesz, ami súlyos közlekedési fennakadásokat valószínűsít a Cityben a jövő hét elején.

A rendőrség a környéket a felszínen is elzárta a forgalom elől. Szemtanúk szerint a baleset után az állomás épületéből füst szivárgott a szabadba, s a tűzoltók a mélyből füsttől kormos ruházatú és arcú utasokat menekítettek a felszínre.

Az utasok szerint a baleset után pánik tört ki, nem kis mértékben azért, mert az utóbbi időben több hivatalos figyelmeztetés is elhangzott arról, hogy a Londont fenyegető terrortámadások egyik valószínűsíthető célpontja a metró lehet.

A London Underground szerint a vonat utolsó három kocsija siklott ki, egyelőre ismeretlen okból. A cég szóvivője szombat este a BBC-nek azt mondta: a londoni metró "továbbra is igen biztonságos formája a tömegközlekedésnek".

A 400 kilométeres londoni metróhálózat állapotáról azonban folyamatosan rémtörténetek keringenek. Két évvel ezelőtt például, egy kánikulai napon műszaki hiba miatt több szerelvény órákra beszorult az egyik alagútba több ezer utassal együtt, és mivel a londoni metrón nincs légkondicionálás, százak lettek rosszul a zsúfolt kocsikban. Eközben az érintett vonal személyzete gyakorlatilag nem tudott a mélyben kialakult, katasztrófához közeli helyzetről, mivel a kommunikációs hálózat sem működött.

Évekkel ezelőtt ismert volt már azonban az a szakértői jelentés, amelyből kiderült, hogy a londoni metró végletekig elhanyagolt, lepusztult hálózatára több milliárd fontot kellene költeni az alapvető biztonság megteremtése végett. Az 1996-ban közzétett összefoglaló szerint sok helyen talajvízben ázik az elektromos hálózat, a biztonsági berendezések pedig nem egy esetben az ötvenes-hatvanas évek színvonalát idézik.