Egy éves a London Eye

2001.03.16. 18:01
Működésének egy éves évfordulóját ünnepli a British Airways London Eye, a világ legnagyobb kilátó kereke. A 135 méter magas és 1.500 tonna súlyú London Szeme, a 2000. március közepén megtett első fordulatoktól számítva, több mint 3,5 millió látogatóját emelte a magasba, annak ellenére, hogy tervezői mindössze 2,2 millió fő "tiszteletkörére" számítottak a millenniumi és az újévben.
London Szemét első születésnapján Ken Livingstone, London Főpolgármestere valamint Lord Marshall, a British Airways elnöke köszöntötte. Az első éves évforduló alkalmából a British Airways egy 2,4 méter átmérőjű Jubileumi Kilátó Rondellát állíttatott, amelynek felavatásán 1.000 luftballon emelkedett a magasba, míg az ünneplő tömeg belekóstolhatott a London Eye formájú óriástortába, amelyet Jane Asher, London egyik leghíresebb mester cukrásza formázott meg. A rövid megemlékezést követően a díszvendégeket és további 365 szerencsés résztvevőt a Szem az ünneplő forgatag és a város fölé emelte.

9855 fordulat évente

Fennállásának első évében a British Airways által megálmodott és finanszírozásával megvalósult London Eye 9.855 fordulatot tett meg, így 32 légkondicionált üvegkapszulájának mindegyike 4.256 kilométert tett meg, azaz a kerék kétszer gurulhatott volna el Londontól Moszkváig.

Vezető turisztikai szakemberek és a város vezetése szerint a London Eye az angol főváros turisztikai látványosságává, sőt egyik jelképévé vált. A Szem London turisztikai vonzerejét növeli a turisták körében is. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy az óriáskerék három és félmilliós látogatottsága, valamint más Millenniumi nevezetességek már a tavalyi év végére 27 millió főről 30 millióra növelték London látogatóinak számát.

A világ legnagyobb óriáskerekéről Windsorig ellátni

A Szem London 4. legmagasabb építménye és világ legmagasabb kilátókereke. A létesítmény grandiózus méreteit jól érzékelteti az a tény, hogy a látogatók jó időben akár 40 kilométerre, az angol Királynő windsori nyári rezidenciájáig is elláthatnak. A Szem majdnem háromszor olyan magas, mint a Tower híd, négyszer szélesebb, mint a Szent Pál székesegyház kupolája és több mint 4-szer férne el benne a budapesti óriáskerék.

A kerék öt évig működhet

A Szem eredetileg 5 évre kapott működési engedélyt, így első születésnapján már tinédzser éveinek végén jár. A létesítmény rövid előélete alatt, nemcsak a Londonba érkező turisták, de az ide látogató hírességek programjában is ugyanolyan kötelező turistacélponttá nőtte ki magát, mint a Madamme Tusadus, a Tate Gellery, a National Museum, vagy akár az angol parlament híres Big Ben tornya. A rendhagyó látványosság látogatói voltak a közelmúltban Callista Fockhart (Ally McBeal), Gene Hackman, Kylie Minogue és Tom Hanks is.