Egy házaspár nyerte a hárommilliárdot

2003.01.17. 10:00
Jelentkezett a lottó történetének eddigi legnagyobb, mintegy 3 milliárd forintot elérő ötösének nyertese, egy házaspár - jelentette be Somorai László, a Szerencsejáték Rt. szóvivője pénteki budapesti tájékoztatóján.
A nyertes házaspár jelentkezett és hitelt érdemlően igazolta jogosultságát a 29 millió forint híján 3 milliárd forintot elérő lottó ötösre.

December 28-án kelt el, majdnem héthónapos halmozódás után az eddigi legnagyobb nyeremény. A nyertes - pontosabban a nyertes házaspár - annak rendje és módja szerint jelentkezett, hitelt érdemlően igazolta nyereményjogosultságát. A Szerencsejáték Rt. időközben már át is utalta a megjelölt számlákra a horribilis összeget.

A pár vállalkozott arra, hogy - inkognitójuk megőrzése mellett - egy kérdőív kitöltésével valamennyit elárulnak magukról, játékszokásaikról és terveikről.

Valóban Nagykanizsán adták fel

A fiatalos házaspár aznap, amikor a későbbi nyertes szelvényt feladta, átutazóban járt Nagykanizsán. Ennyiben tehát igaz az a napok óta keringő hír, hogy a játék helyszíne Nagykanizsa egyik lottózója volt.

A pár húsz éve lottózik rendszeresen, általában két játékot fizetnek be. Az ötöslottó mellett a hatos, a tippmix és a joker is kedvenc játékaik közé tartoznak. Korábban soha nem volt komolyabb nyereményük, és sem előtte, sem most semmiféle szisztémát nem alkalmaztak: találomra töltötték ki a szelvényt, a vakszerencsében bíztak, de álmukban sem gondolták, hogy ők lesznek Fortuna kiválasztottjai.

A sorsolásokat általában nézni szokták, most azonban nem volt rá módjuk, így hétfőn értesültek szerencséjükről, stílusosan a SZERENCSEMIX című újságból. A hír megemésztése hosszabb időt vett igénybe, de azért a nyeremény átutalásának napján minden további nélkül tudtak reggelizni.

Segítenek

A milliárdok felhasználásáról, befektetéséről nagyvonalakban már döntöttek, és szándékukban áll valamilyen formában - elsősorban erre hivatott alapítványokon keresztül - kórházak, rászorultak, a szegény emberek segítése.

Tekintettel arra, hogy a nyeremény kifizetésével a nyertes és a Szerencsejáték Rt. kapcsolata lezárult, a társaság kéri, hogy támogatási kérelmeket ne küldjenek címére, mert annak továbbítására nincs lehetősége.

Már szombaton eredményhirdetés
Az ötös lottóhoz kapcsolódó hír, hogy a harmadik játékhéttől, január 18-ától kezdve már szombaton este megtörténik a kiértékelés. Így nagyjából két órával a sorsolás után értesülhetnek a játékosok arról, hogy volt-e öttalálatos, joker telitalálatos, illetve, hogy mennyi és mekkora nyeremények születtek a különböző nyerőosztályokban.

Ez az igény különösen az elmúlt évi hatalmas halmozódás során fogalmazódott meg markánsan, nagyon sokan szerették volna közvetlenül a sorsolást követően megtudni az eredményeket.