Mária
-6 °C
-2 °C

Kivár az ötmilliárd gazdája?

2004.01.20. 15:36
Naponta legalább 140 ezer forinttól esik el az a szerencsés lottózó, aki novemberben megnyerte minden idők legnagyobb lottó-főnyereményét. A máig fel nem vett összeg hamarosan visszakerülhet a nyereményalapba, hacsak taktikát nem változtat a titokzatos nyertes.
Eddig nem jelentkezett a lottó-rekordnyereményért az a fogadó, aki 5,092 milliárd forintot nyert telitalálatos szelvényével. Bár február végéig még igazolhatja, hogy ő a jogos nyertes, szorÍt az idő. A 2003. november 29-én sorsolták ki azokat nyerőszámokat - 4,15,46,49,59 -, amelyekkel 38 telitalálat nélküli játékhét után végre találtak az értékelők egy hibátlanul beikszelt és be is fizetett számötöst.

Milliókba kerülő várakozás

A Sárváron feladott, még az egy héttel későbbi, következő sorsolásra is érvényes, öthetes játékszelvény gazdája azonban hallgat, bár bizonyára tudja, hogy pénze - ha már felvette - neki kamatozhatna. Tekintve, hogy közel 5,1 milliárd forintról van szó, a látra szóló kamat összege csak évi 1 százalékkal számolva is nagyjából napi 140 ezer forint lenne, vagyis legalább ennyit hagy veszni késlekedésével, - ha egyáltalán tudja, hogy milyen szerencse érte őt.

Ugyanis előfordulhat, hogy azóta sem nézte meg szelvényét, vagy netán - mivel öthetes, azaz öt játékra érvényes lottószelvénye volt - már az előző sikertelen heteken eldobta a szelvényt. Arra is van esély, hogy külföldi vendég játszotta meg az öt nyerőszámot, később pedig elfeledkezett arról, hogy kövesse az idegen ország nyerőlistáján a húzásokat. Igaz, ennek ellentmond, hogy számos külföldi éppen a nagy nyeremény miatt fogadott a magyar ötös lottón.

Biztonságra törekszik?

Somorai László, a Szerencsejáték Rt. PR-igazgatója prózaibb okokban bízik. "Mi nem találunk semmi különöset abban, hogy több mint másfél hónapja nem jelentkezik nálunk a rekordnyeremény gazdája. Az eddigi négy darab, egy milliárd forintot meghaladó ötös lottónál is ez volt a gyakorlat" - mondja. Szerinte a nyertes azért is hagyhatja veszni a kamatokat, mert ilyen hatalmas összegnél számára nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy miként fektetheti be biztonságosan és persze a lehető legjövedelmezőbben a pénzét, méghozzá nyilván úgy, hogy a környezetében ne keljen híre annak, hogy ő a szerencsés nyertes.

"Ha elaprózva, tucatnyi pénzintézetnél nyitna számlát, a havonta esedékes egyenleg-értesítések is nyilván feltűnnének a postán és talán még a szomszédoknak is. Tehát - ha őrizni kívánja titkát a nyertes - meg kell oldania, hogy ne kapja az értesítéseket, vagy olyan vállalkozásokba, értékpapírokba fektesse pénzét, amelyekkel nem jár együtt az inkognitónak a szükségesnél nagyobb körben történő felfedése. Úgy gondolom, hogy akkor fog jelentkezni nálunk a főnyeremény gazdája, amikor ezt sikerült számára a legmegfelelőbben elrendeznie. Ehhez bizony időre van szükség" - mondta Somorai László.

Recycling

Arról, ha a február végén letelő 90 napos határidőn belül a nyertes nem venné át pénzét, a Szerencsejáték Rt. PR-igazgatója elmondta: a játékszervező köteles visszaforgatni a teljes összeget - valamilyen formában, például a soros játékhét nyereményalapját felduzzasztva - a játékosoknak. A pénz felhasználásáig azonban még újabb 180 napot engedélyez a szabályzat, lenne tehát idő a döntésre. De még egyszer hangsúlyozta: valószínűnek tartja, hogy időben jelentkezik majd a pénz gazdája, addig azonban a kamatok a Szerencsejáték Rt. bevételét növelik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!