Árpád
-1 °C
9 °C

Egymilliárd forint főnyeremény a lottón

2001.11.15. 12:46
Tizennyolcadik hete immár, hogy nem volt telitalálat az ötös lottón, a főnyeremény egymilliárd forintra nőtt. A szombati sorsolásra több mint hatmillió alapjátékot várnak a Szerencsejáték Rt. illetékesei.

Tizenhetedik hete halmozódik a főnyeremény az ötös lottón, a tizennyolcadik hétre elérte a második legnagyobb összeget, az egymilliárd forintot. Az abszolút csúcsnyeremény előtt - 1 milliárd 59 millió forint - 1999-ben, huszonkét hétig gyűlt a pénz. A játék kezdetén - 1957 december közepe és 1958 december vége között - pedig több mint egy évnek kellett eltelnie, amíg valaki "hiba nélkül" ikszelt be öt számot. Az akkori szabályzat szerint még nem volt halmozódás, öttalálatos hiányában a négy számot eltalálóknak osztották ki a nyereményt.

A Szerencsejáték Rt. szóvivője, Somorai László szerint az elmúlt héten - mikor 900 millió forint volt a főnyeremény - közel nyolcszázezerrel emelkedett az alapjátékok száma, s meghaladta az öt és fél milliót. Somorai szerint a szombati sorsolásra akár egymillióval is több, de a hatmilliót minden bizonnyal felülmúló játékszámot várnak.

Számoljunk újra!

Az egymilliárd forint tulajdonosa, ha a megnyert összeget mind szőlőcukorra költené, akkor 10 526 315 zacskó szőlőcukrot vásárolhat, ez azt jelenti, hogy 1052 tonna cukorral pezsdítheti vérét. Ha például HVG-t szeretnénk vásárolni belőle minden héten (és a HVG nem drágul vagy nem csökken az ára), akkor 129 065 évig elég a pénz. Az Indexet ennek ellenére egymilliárd forint birtokában éppúgy ingyen lehet olvasni korlátlan ideig, mint egymilliárd forint nélkül.

Egy átlagos szextelefonvonal szolgáltatásait 1388 napig folyamatosan vehetjük igénybe ezért a pénzért, a 25 százalékos áfát is beleszámítva. Ez majd négy évnyi beszélgetést jelent. Magyarország egyik legolcsóbb autójából, a Daewoo Matizából 625 darabot lehetne vásárolni, de nem árt figyelembe venni, hogy az autókat valahol parkoltatni is kell.

Azonban ha az újjáindított Concorde-járattal szeretnénk Londonból New Yorkba és vissza utazni, akkor kb. 500-szor tehetjük meg ezt az utat. Ha pedig egy F14-es Tomcat elfogó vadászrepülőre fájna a fogunk, pénzünk csupán egy szerény, 10 százalékos, előleghez lenne elég.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.