Mária
-6 °C
2 °C

Nem karácsonyozik senki rekordnyereményből

2001.12.21. 09:56
Kapcsolódó cikkek (1)
Még mindig nem jelentkezett a magyarországi szerencsejátékok történetében eddig soha nem látott összeg, a több mint egymilliárd 152 millió forintos nyeremény nyertese - jelentette be Somorai László, a Szerencsejáték Rt. szóvivője. Korábban a cég nem akart arról beszélni, hogy jelentkezett-e már a nyertes.
Az ötöslottón a magyarországi eddigi legnagyobb nyereményt ez év november 24-én nyerte meg valaki. Nyereményéért azonban a legnagyobb meglepetésre közel egy hónap elteltével sem jelentkezett a jogos tulajdonos. Erre ugyan még van idő, hisz a részvételi szabályzat szerint a sorsolást követően 90 nap áll a nyeremény igénylésének benyújtására, mindenesetre szokatlan, hogy elmaradt a jelentkezés - mondta a szóvivő.

Tavaly közel egymilliárdot úsztattak a nyertesek

Akik a 47. hétre érvényes ötöslottó játékot fizettek be, még egyszer nézzék át szelvényüket
Az úgynevezett nagynyertesek általában a sorsolást követő néhány napon belül, többnyire azonban egy-két hét elteltével telefonon mindenképpen "leigazolják" magukat. Ugyanakkor tény - emlékeztetett rá a szóvivő - hogy az összes játékot tekintve évente több száz, 2000-ben például 910 millió forintnyi elnyert összegért nem jelentkeztek a törvényes határidőn belül. Ez a hatalmas tétel zömében a kisebb, néhány száz, legfeljebb egy-két ezer forintos nyereményekből tevődik össze. Bár az is előfordult a játék történetében, hogy néhány tízmilliós, sőt százmilliós összeget is bent felejtettek az Sz. Rt. kasszájában.

Így 1999-ben egy 137 millió forintot érő öttalálatost, 2000-ben pedig egy 214 millió forintot érő hatos nyereményt nem vett fel jogos tulajdonosa.

Vissza a nyereményalapba

A Szerencsejáték Rt. egyelőre még nem számol azzal, hogy ennek az 1,1 milliárd forintot meghaladó nyereménynek nem lesz meg a gazdája. Amennyiben ez mégis bekövetkezne, akkor a több mint 1,152 milliárd forint az át nem vett nyeremények elkülönített alapjába kerül. Ez azt jelenti, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően azt a Szerencsejáték Rt. a törvényes 90 nap után a 2002. február 22-ét követő 180 napon belül visszajuttatja az ötös lottó játékosainak.

Ennek több módja lehetséges, közülük a két legismertebb, az úgynevezett nyereményalap-dotáció, illetve a különsorsolás. Az előbbinél a Szerencsejáték Rt. a természetes halmozódáson felül megemeli az ötöslottó valamely, általában az öttalálatos nyerőosztályának alapját. A különsorsolásoknál olyan akciókat hirdet és szervez meg a társaság, amelynek során az abban résztvevők értékpapírokat, utazásokat, autókat vagy más nagy értékű nyereménytárgyakat nyerhetnek - fejtette ki Somorai László.

Hallgatnak, ha kell

A Szerencsejáték Rt. csak a nyertes hozzájárulásával közölné a nyeremény tulajdonosának nevét. Ha azonban nem járul hozzá, a Szerencsejáték Rt. a nagynyertesek személyét szigorúan titokban tartja, így a nevének kiszivárogtatásától nem kell tartania a szerencsés öttöslottó-nyertesnek. Jelenleg azonban a társaságnak még az erre feljogosított képviselői sem ismerik a rekord nyeremény tulajdonosának személyét. Korábban a cég képviselői rejtélyes okokból semmit nem akartak mondani arról, hogy jelentkezett-e már a nyertes.

Ezzel együtt a Szerencsejáték Rt. kéri - hangoztatta Somorai László, hogy akik a 47. hétre érvényes ötöslottó játékot fizettek be, azok még egyszer nézzék át szelvényüket, és ha valaki rábukkan a saját szelvényén a kihúzott öt nyerőszámra, mielőbb hívja fel a nagynyerteseknek fenntartott telefonszámot, amelyet minden lottó-eladóhelyen kifüggesztettek. Emlékeztetőül a nyertes számok: 8, 23, 25, 54, 79.