Birtoklási per a fehér kandúrért

2004.05.08. 08:58
Perben döntik el, kié az a fehér kandúr, amelyet eddig két család etetett. A németországi Neuruppin tartományi bíróságának polgári tanácsa a héten kezdi térgyalni az ügyet - közölte Michael Pulfrich bírósági szóvivő.
A perben két oranienburgi család áll egymással szemben. A pereskedésre pedig az adott okot, hogy a most ötéves kandúr két éven át ingázott a két család között, és most mindegyik a maga tulajdonának tekinti.

Az "ügy" 2001-ben kezdődött azzal, hogy a felperes házaspár saját állítása szerint rátalált az elhagyott kandúrra. Elnevezték "Charly"-nak, etették és gondoskodtak róla, mivel 2003 szeptemberig senki nem jelentkezett a macskáért. "Charly" azonban nemcsak ennél a házaspárnál érezte otthon magát, hanem ritka időközönként az eredeti tulajdonosnál is mutatkozott.

Igaz, hogy azoknál "Bismarck" volt a kandúr neve és - Pulfrich szóvivő szerint - 2003 szeptemberétől az alperesek nem engedték el többé "Bismarck"-jukat. Ezt azonban a "nevelő szülők" már nem voltak hajlandók eltűrni és bírósághoz fordultak.

Időközben a kandúr kénytelen a napi kétszeres fejadag és a kettős gondoskodás nélkül is beérni, ugyanis elköltözött az alperes leányával egy másik városnegyedbe.