'A kacsákat stressz érte'

2006.02.16. 14:45
Eljutottunk a madárinfluenza miatt fokozottan felügyelt dél-magyarországi falvakba, ahol nem aggódnak a kór miatt. A kacsatelep vezetőjét arra kérték, ne álljon szóba újságírókkal, nekünk viszont saras mezőkön átvágva sikerült elérnünk a farmot, és szóba is álltak velünk.

Amint azt már mindenki tudja, szerda délután a kormányfő saját blogján jelentette be, hogy Magyarországon is megjelent a madárinfluenza egy vállfaja. Nem sokkal azelőtt Nagybaracska és Csátalja körül védőzárt húzott a rendőrség. Élő állatot se be, se ki nem lehetett szállítani. Szerdán este a csátaljai kocsmában kártyázó és söröző fiatalok rezignáltan konstatálták, hogy településük országos figyelmet kapott, ezen túlmenően viszont az Index tudósítójának faggatózása ellenére sem akart senki pánikba esni. "Itt senki nem foglalkozik baromfival, de ha vársz öt percet mindjárt itt van valaki, aki a mezőgazdaságból él". A helyiek titokzatos módon "valamiből élnek", de az nem az állattartás. Csempészés?!, vetem fel a határmenti falucska fiataljai felé kacsintva. Válasz helyett nem vesznek be kártyázni.

Néhány csirke, néhány kacsa


Néhány pillanattal később valóban belép egy fiatalember, akire mint a mezőgazdaságból élő emberre mutat egyszerre az asztaltársaság röhögve. A fiatal, és a figyelemtől meglepett fiú megvallja, az anyjáéknak van hat csirkéje és néhány kacsája. Semmi több, de nem vágná őket a földhöz, ha az állatokat le kellene vágni.

A következő falu határában Király Sándorra, Nagybaracska polgármesterére bukkanok, aki éppen egy televíziós stábnak nyilatkozik. Már profin beszél a részletekről és az intézkedésről. Később hazaviszem, az úton elmondja a most már ismert részleteket: 44 vadmadár pusztult el, kordont vontak tíz kilométeres körzetben, tíz állatorvos ellenőrzi a környék összes baromfiudvarát.

Csütörtökön reggel a tíz állatorvos egyikéhez, Marcell György nyugdíjashoz csapódom, hogy miként zajlik a tyúkvizit. A doktor úr laza, elmondja, hogy nyugdíja mellett napi két órában dolgozik. A tíz orvosból nyolcan hasonló cipőben járnak; éppen leépítés van az állatorvosok között.

Tyúkvizit

A doktor úr nem félős, csengetés nélkül nyit be a kapukon, a kutyákra rászól, az udvarban elésietők pedig mindegyike tudja, mi járatban. Felborzolt tollú, hátrahúzódó, ijedt állatokat keres. Az ottlétem alatt megvizsgált két házból egyikben sem találunk ilyet. A többiben nem is tartanak állatot. "A kacsateleppel viszont lehet gond" - mondja. Ott ugyanis a vízen tartják az állatokat, és gyakran együtt étkeznek a vadmadarakkal.

Közben fél szemmel szemközti utcában gyülekező rendőrségi és határőrségi autókat figyelem, de bilincsben cipelt állatokat nem látok, ezért a kacsatelep felé veszem az irányt.

Nagybaracskát elhagyva, Mohács felé a híd tövében áll egy tsz-telep, amelynek portása gúnnyal magyarázza, merre kellene megközelítenem a kacsatelepet, de - figyelmeztet - oda már többen is megpróbáltak eljutni, és a "mellig érő sárban" mindenki feladta.

Sebaj, az autót hátrahagyva, gyalog próbálkozom a nem is mellig, csupán bokáig érő sárban. Ez maga az alföldi tanyavilág, már fél órája caplatok a csúszós földben, kitartóan követem a holtágat de épületet sehol sem fedezek fel. A messze távolban harang szól, de aztán megbizonyosodok felőle, hogy csak hallucináltam.

Képzelt kutyák

A tanyavilágban kóborló kuvaszok, és komondorok támadása rémlik fel vad képzeletemben, amikor meglátok egy épületet, kutyák ugatnak, bent egy férfi bóklászik. Hogy hol a kacsatelep?, nevet fel, hát arrafelé, mutat visszafelé, 15 fokkal jobbra mint amerről érkeztem. Ha toronyiránt megyek, akkor a szántóföldön kellene átvágnom, irányít, de ha visszamegyek, a "dombon" forduljak el jobbra, és ha látok egy épületet, azt célozzam meg. Ha azt elérem, onnan már látni fogom az erdő irányába a kacsatelepet.

Jó, friss vagyok, megmászom a hazai viszonylatban is csak fekvőrendőrnek számító dombot, majd jobbra fordulok. A sár már nem zavar, a rohadt kutyák annál inkább. Az nagyon gyanús, hogy sehol nem hallok ugatást. Nyilván csendben figyelnek a felszántott göröngyök között. Mindegy, az irányt tartva meglátom azt a nyomorult farmot. Körbejárom. Iszonyatos a bűz, és a sárba ragadva rengeteg toll tapad a derekamig mindenhova. Már nem törődöm a madárinfluenzával, hiszen megérkeztem.

Beengednek, pedig...

Ezt a kitartást méltányolja a gazda is, beenged, pedig előző nap utasításba kapta, hogy az újságírókat ne engedje a közelbe. Mondjuk azóta nem jött senki, a sár éppen elég védelemnek bizonyult.

A gazda pálinkával kínál. Mi van benne? - kérdi. Szilva, vágom rá, a felismert íz szinte énekeltet. Meg barack, feleli. Vegyes. A polgármester felesége főzi. Aha, így már értem, miért tölti be 16 éve tisztségét Király Sándor.

A kacsák nagyon zaklatottnak tűnnek. A kacsatelep a Duna egyik holtága mellett épült, az állatok egészen szerda estig szabadon úszkáltak, de most beterelték őket. "ez sokba fog kerülni" - morogja a gazda, aki az eddigi napi kétszáz tojást és az ingyenes itatást fájlalja. "A kacsákat stressz érte" - mondja. "Nem fognak annyit tojni". A telep 13 éve működik, eddig kitűnően. Egyik pálinka csúszik a másik után. Kiderül, hogy a telepen eddig nem pusztultak el állatok. Az egész mostani felhorgadás egy a sertéstelepre bebukfencezett hattyú miatt tört ki. Abban a madárban mutatták ki a H5 vírust.

Panaszok

A szabadon működő állattartásnak amúgy befellegzett. Néhány év múlva új szabályok lépnek életbe, és az itatót felváltja egy másfajta állattartás, panaszkodik a gazda.

Távozóban megmutatja kutyáit, nem fogják elhinni: kuvaszok, amelyeket éppen a múlt héten zárt be, mert gyakran elszöktek, és kint csavarogtak a pusztában. De ez már nem is érdekel, csak jussak egyszer vissza ahhoz a nyomorult autóhoz.

Újabb negyven perc sárdagonyázás után megtalálom az autót, berakom a helyi közértben vásárolt tojásokat egy mcdonaldsos üdítős flakonba, amiben végülis sikerül kicsempészni a faluban vett tojásokat.