Miklós
-7 °C
2 °C

Miért van szabadlábon Magyar Ildikó?

2005.05.27. 07:35
Fél éve nem tudott a rendőrség Magyar Ildikó nyomára bukkanni. Benkő Péter korábbi élettársát jelenleg is nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik, miután az ellene tavaly márciusban jogerősen kiszabott hatéves börtönbüntetésének letöltését nem kezdte meg. A Népszava szerint a nő jelenleg is zavartalanul él és dolgozik a fővárosban.
Nem találja a rendőrség Benkő Péter szökésben lévő élettársát, holott rendszeresen előadásokat tart, nyilvános programokon vesz részt.

Több mint fél éve nem kezdte meg jogerősen kiszabott hat éves börtönbüntetését Magyar Ildikó, a színművész Benkő Péter korábbi élettársa. Pedig a Népszava azt állítja, hogy könnyedén sikerült a nemzetközi elfogatóparancs alapján körözött nő nyomára bukkannia.

Kiderült, hogy jelenleg is zavartalanul él és dolgozik a fővárosban - egy táltosiskola nyilvános programjainak rendszeresen résztvevője, sőt előadója. Megjelenései fényképpel dokumentálhatók.

Házon kívül

Magyar Ildikót ÁFA-csalásért állították bíróság elé, az ügyben szintén vádlottként szereplő Benkő Péter öt év felfüggesztettett kapott. Magyar Ildikót nagy kárt okozó csalás és magánokirat-hamisítás bűntettében találták bűnösnek, mivel bebizonyosodott, hogy a vádlottak közel hétszázmillió forintot igényeltek vissza jogosulatlanul az APEH-től.

A Népszava két nappal ezelőtt felkereste a főváros frekventált helyén lévő táltos-központot, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy Magyar Ildikó valóban ott dolgozik, de a héten "házon kívül van".

Dolgozik

A táltosszervezet honlapján még ma is olvasható az a programleírás, amely szerint a hat év börtönbüntetésre ítélt Magyar május 8-án "Táltos cseppek - alkatok" címmel előadást tartott a központban. Magyar Ildikóról több fényképfelvétel is megtalálható a honlapon, mindegyik nyilvános, előre meghirdetett rendezvényen készült.

A lap úgy tudja, hogy Magyar Ildikó ellen jelenleg is folyamatban van egy ügy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, az erre vonatkozó idézéseket szintén nem vette át.

A lap tájékoztatta a megszerzett információkról a rendőrség illetékeseit is. A rendőrség körözési osztálya a honlap alapján vizsgálja, hogy a fotókon látható nő azonos-e Magyar Ildikóval.