Csak a 15 éves fiú maradt gyanúban

2006.09.12. 13:37
A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság az összes szakértői véleményt beszerezte, és ez alapján már csak egy embert gyanúsítanak a 18 éves magyarcsanádi P. Henrietta meggyilkolásával.

Az Index információja szerint a rendőrség az összes szakértői véleményt beszerezte a 18 éves magyarcsanádi lány gyilkosságának ügyében, és ezek a magányos tettes teoriáját nem döntötték meg. A rendőrség keddi sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy kizárólag a 15 éves K. Andrást gyanúsítják a minősített gyilkosággal.

Megerőszakolta

A rendőrség szerint július végén, a makói fiatal azzal az indokkal, hogy megmutatja, merre horgászik közös barátjuk, Pénzes Henriettát egy erdős területre csalta, ahol leütötte, majd kikötözte. A 15 éves fiú megerőszakolta áldozatát, aki órákon keresztül szenvedett az elhagyatott területen.

A gyanúsított később elindult motorkerékpárjáért, és egy benzinkútnál egy palackba üzemanyagot vásárolt. Ezzel visszament áldozatához, akit leöntött vele, majd meggyújtotta. A fiú ezután elmenekült a helyszínről. A lány a tűzben viszont kiszabadította magát, és iszonyatos kínok között kilométereket gyalogolt, amíg a falu szélén hagymát szedő emberek segítséget nem nyújtottak neki.

A fiatal lányt kórházba szállították, de nem tudtak rajta segíteni. Henrietta testének nagy része megégett, és két héttel később meghalt. Temetéséről olvassák el riportunkat.

A rendőrök kezdettől fogva kizárólag a fiút gyanúsították, jóllehet voltak olyan feltételezések is, hogy a gyanúsított és áldozata közötti testsúlykülönbség miatt a bűncselekményt nem követhette el egyedül.

Gyanús volt

Lukács János, Csongrád megyei rendőrfőkapitány keddi tájékoztatása szerint a 15 éves fiú már a tanúkihallgatás és adatgyűjtés első időszaka után a rendőrség "látókörébe került"; bebizonyosodott, hogy a sértettel és annak állítólagos barátjával egy társaságban volt. A fiú a kihallgatás alkalmával ellentmondó nyilatkozatot tett, és egy szembesítés után vált megalapozottá a gyanú, hogy a bűncselekményt a fiatalkorú követte el.

Tanúvallomás született arról is, hogy a bűncselekmény napján a 15 éves fiú egy benzinkútnál motorbenzint vásárolt Makón és a motorját is felismerték. A szakértők megállapították, hogy a kismotor kerekén lévő abroncsnyomok megegyezhetnek a helyszínen talált nyomokkal, csakúgy, mint a jármű festése. A helyszínen talált ruházat pedig motorbenzinnel volt szennyezve.

Épelméjű

Lukács János elmondta, a DNS-vizsgálat kimutatta, a lány és a gyanúsított köztük szexuális kapcsolat történt. Az elmeszakértő szerint a 15 éves fiú nem gyengeelméjű, nincs elme- vagy tudatzavara, szellemi leépülésben sem szenved és a bűncselekmény idején sem szenvedett. A fiatalok nem álltak kábítószer hatása alatt sem.