Nem hibás az anya az ikrek haláláért

2001.08.30. 11:01
Az ügyészség szerint nem hibáztatható az az édesanya, akinek ikercsecsemőit marta halálra lakásukban a család kutyája. A malamut korábbi viselkedéséből nem lehetett következtetni a támadásra, bár a gyermekek születése után az állat három napon át kaparta a szoba ajtaját, hogy bejuthasson a kicsikhez. A tragédia még januárban történt a csepeli Szent László utcában, a kutyát azóta a család kérésére elaltatták.
Bűncselekmény hiányában a Fővárosi Főügyészség megszűntette a nyomozást H. Viktória ellen, akinek két ikercsecsemőjét januárban marta halálra Csepelen a család malamutja. Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az Indexnek elmondta: az édesanyánál a rendőrség véleményével ellentétben nem állt fenn a gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja, mivel a kutya korábbi viselkedéséből nem lehetett sejteni, hogy az állat támadásra készül.

A helyszínen meghaltak a csecsemők

A tragédia az egyik 4. emeleti lakásban történt
Ahogy a Népszabadság is megírta, a tragédia délelőttjén az édesanya egyedül volt otthon a gyerekekel a Szent László utcai lakásban. Háztartási teendőit látta el, míg a kicsik a heverőn aludtak. A kutya azonban bejutott a kisszobába, ahol halálra harapdálta Csengét és Honort. H. Viktória azonnal felkapta a gyerekeket, és kirohant a házból, de ők olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni az életüket.

A Votán névre hallgató kutya három napig kaparta a kisszoba ajtaját, amikor decemberben közepén az ikreket hazahozták a kórházból. Az eb a lány szüleivel élt egy szobában, míg a másik helyiségbe csak felügyelettel, néhány alkalommal engedték be. Annak a szobának az ajtaját mindig kilincsre zárva tartották. A nagytestű eb egy kis idő múlva megszokta az új jövevényeket, és nem mutatta jelét a féltékenységnek.

A Főváros Főügyészség álláspontja szerint az édasanya nem követett el olyan mulasztást, ami miatt hibáztatható lenne. A kutya korábban nem támadott emberre, és olyan magatartást sem tanúsított, ami egyértelműen jelezte volna a bekövetkezendő tragédiát. Ezen indokok alapján az ügyészség nem emel vádat H. Viktória ellen.

Szommer Tamás, a csepeli önkormányzat ügyintézője az Indexnek elmondta: a család kérésének megfelelően a kutyát elaltatták.