Félmilliós vérdíj a malomparki rablókra

2008.05.20. 14:58
Még keresi a rendőrség azokat a rablókat, akik hétfő este kilenc óra után megtámadtak egy pénzszállítót Debrecenben. A rabláskísérletnek legalább két elkövetője volt.

A rendőrség nagy erőkkel keresi azokat a rablókat, akik hétfőn késő este megpróbáltak kirabolni Debrecenben, a Malompark bevásárlóközpontnál egy pénzszállítót. A Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitány 500 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki, áll a rendőrség keddi közleményében.

A pénzszállítókat este kilenc óra után támadták meg a nagyáruház hátsó bejáratánál. A Group 4 Securicor cég bevételért érkező páncélautója a szokott időpontban és szokott helyre érkezett.

Az autó vezetője az autóban maradt, vagyonőr társa pedig bement a pénzszállítmányért. Amikor a pénzestáskával, illetve csomaggal az ajtón kilépett, minden előzetes figyelmeztetés nélkül mellkason lőtte egy pisztolyos, csuklyás férfi.

A támadó elvette a több millió forintot tartalmazó pénzestáskát és átugrott egy korláton, hogy elmeneküljön a zsákmánnyal. Azonban a járműben ülő másik vagyonőr hallotta a lövést, illetve a visszapillantó tükörből látta is a rablót. Hátramenetbe kapcsolt, tolatásba kezdett és az autó jobb hátsó sarkával elsodorta a támadót.

A rabló a földre zuhant, majd miután feltápászkodott, a táskát hátrahagyva menekülni kezdett. A közelben, a Malompark háta mögött lévő park kapujában várta egy társa, együtt befutottak a fás-bokros területre (a volt ifjúsági park, szabadtéri söröző) és eltűntek.

A rendőrséget a sofőr hívta ki. A meglőtt vagyonőr súlyos belső sérüléseket szenvedett, válságos állapotban vitték kórházba, ahol megműtötték, azóta állapota kielégítő.

A rendőrök szerint a rablók alapos felderítés, és készülés után tervezték meg a támadást és a legalkalmasabb időpontot választották. Az is feltételezhető, hogy további társaik is lehettek, akik a közelben várakoztak és autóval menekültek tovább.

A helyszíni szemlén rögzített nyomokat szakértői vizsgálatra elküldték a Budapesti Bűnügyi Szakértő és Kutató Intézetnek, ahol megkezdődött azok vizsgálata. A helyszíneléssel egyidőben Debrecen több pontján hajtottak végre igazoltatásokat, ellenőriztek szórakozóhelyeket, írja a Hajdú Online.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az elkövetőkkel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányságot. Egyelőre egy 170-180 cm magas, átlagos testalkatú férfit keresnek, aki azonban fegyvere miatt veszélyes lehet, így óvatosságra intenek a nyomozók mindenkit.

A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlet miatt nyomoz, a vagyonőrt lelövő rabló akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést is kaphat.