Natália
-3 °C
8 °C

'Befelé még nyugisan vezetett'

2003.11.23. 12:15
Kapcsolódó cikkek (1)
Néhány hete, egy átmulatott éjszaka után öt szabolcsi fiatalember kocsival indult falujába. Az ittas sofőr fának vezette az autót. Ő a helyszínen, mellette ülő barátja a kórházban halt meg. Évente legalább egy iskolai osztályra való fiatal élete ér véget hasonlóan.

Kék egyutcás szabolcsi falu, Nyíregyházától húsz kilométerre. A hosszú, lapos homokhátra épített egyszerű házak lakói nehezen boldogulnak. A néhány kocsmát és a két kisebb diszkót kizárólag a helyiek látogatják, a közeli Vasmegyer szórakozóhelyein a középiskolás korosztály képviselteti magát. A huszonévesek, ha ismerkedni akarnak, a megyeszékhelyre bumliznak.

Pénteken a kéki diszkók között ingázott öt huszonéves fiatalember, de végül úgy döntöttek, a nyíregyházi Coloradóban folytatják az estét. "Három haverom szólt nekem meg az unokabátyámnak, hogy nézzünk be Nyíregyre" - emlékszik vissza István, aki kisebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. Mivel a rokon nem akarta méregdrága autóján hurcolászni a csapatot, egy másik fiatalember hozott kocsit. ' éjjel-nappal dolgozott: terményt fuvarozott, a faluban polgárőr, a városban biztonsági őr volt, két hosszú műszak közé akart bepréselni egy görbe estét. "Mindannyian ittasak voltunk, de ő a legjobban, egy haverja el is vette tőle a slusszkulcsot, és megígértette vele, hogy hazamegy. De később már nem lehetett vele bírni, mindenáron menni akart. Máskor is ült már piásan autóba, karambolozott is, legutóbb a bátyja autóját törte meg, de valahogy mindig sikerült elsimítania. A helyi rendőr tudta, hogy ittasan is vezet, volt, amikor munka után együtt poharaztak, de nem szólt rá sose. Ez amúgy vidéken elég gyakori. Befelé még nyugisan vezetett."

A belvárosi piactér mögötti szemetes mellékutcában található Colorado egy régi lakóházból átalakított westernkocsma és -étterem, amely a hét végén diszkóként üzemel. Délután még csak éhes kóbor kutyák lesik a bejárati ajtóra tűzött papirost, amely azt hirdeti, hogy este dj Gecó régi slágereket, valamint funky- és soullemezeket játszik. Bent már igazgatják a műkaktuszokat, helyére kerül a karikás ostor, a vaddisznóbőr, a pincér pisztolytáskát ölt. Vadnyugati jeleneteket ábrázoló freskóival, 80 ülő- és kétszáz állóhelyével a Colorado megyei viszonylatban kurrens hely, ráadásul ötszáz méteres körzetben még öt-hat hasonló helyen próbálkozhat, aki nem rest ide autózni, hogy felszedjen valakit.

"Sok szép lány jár ide, meg olyan más a hangulat - mondja István. - Van, hogy mulatós élőzene van, máskor régi slágerek, Csepregi Éva számait is játsszák. Ingáztunk a diszkók között, jól éreztük magunkat, bár kicsit drága ez a hely, tíz-tizenkét ezer forint is elmegy egy éjszaka. Jägermeistert szoktunk inni, 2 centeset, de abból van, hogy 15-20-at. Akkor egyébként nem voltam annyira berúgva, kávéztam, ettem is, unokabátyám meg két óra körül leállt a piával, mert megismerkedett egy csajjal. A sofőr volt a legrészegebb. Amikor fél öt körül kijöttünk a parkolóba, majdnem otthagyott, hatra kellett visszaérnie a városba. Dolgozni. Az unokabátyám kétszer is elkérte a slusszkulcsot, ő akart vezetni, de a srác nem adta. Azt mondta, félti a kocsit, mert úgy hozta el otthonról, hogy a szülei nem tudtak róla. Ehhez képest már a városban 110-120-szal pörgette, szóltunk is, hogy lassabban, hé, mert feltekeredünk egy fára. Ahogy kiértünk Nyíregyházáról, emlékszem, ránéztem a kilométerórára és mondtam az unokabátyámnak: Bazmeg, már 160-nal megyünk!"

A Nyíregyházát Záhonnyal

összekötő négyes út a megye egyik legforgalmasabb közlekedési folyosója, a hazafelé tartó kékiek munkából vagy munkába igyekvő gépkocsikat, böhöm teherautókat előzgettek. A városhatáron túl az út szinte nyílegyenes és enyhén lejt, valószínűleg a késésben lévő Skoda Fabia sofőrje is érezte a késztetést. A száguldás a nyírpazonyi leágazásig tartott. "Vészesen közeledett egy előttünk haladó autó fénye, rákiabáltunk a sofőrre, de addigra már be is értük azt a Ladát, amit - mint utána kiderült - egy haverom vezetett. Ahogy kivágódtunk előzni, épp hogy nem csaptak el szemből. Túl közel húztunk el a Lada mellett, összekoccant a két kocsi hátulja, a sofőr rántott a kormányon, majd vissza, aztán a másik autó előtt oldalirányban elcsúszva fék nélkül egy kerítésbe és a mögötte lévő fába robbantunk bele. Amikor vége lett, csak lassan hittem el, hogy élek és tudok mozogni, az arcomból üvegszilánkok álltak ki. Attól féltem, mindjárt felrobbanunk. Az unokabátyámmal elkezdtünk kipréselődni a roncs ajtón. A hátul ülő harmadik srác véres fejjel eldőlt, a kocsi fülhasogatóan vijjogott, próbáltuk elhallgattatni. Kinyitottuk az ajtót, mire a sofőr kidőlt a földre, de nem gondoltunk a legrosszabbra, mert olyan pára szállt belőle. Amikor a mentők letakarták, úgy szaladtunk oda, hogy hagyják békén, még él." Az anyósülésen ülő fiú néhány nappal később szintén meghalt, a fa pont a fejénél nyomta be a kocsi oldalát. "Nekünk hátul nem lett komolyabb bajunk, pedig mi sem voltunk bekötve. Én alig mertem később kocsiba ülni, de az unokabátyám, úgy látszik, született optimista, már másnap úgy vitte haza a családját, hogy ivott."

A helyszínen jól látható keréknyomok tartanak a kerítés és egy vastag törzsű fa felé, amelynek a kérge is csak egy kis területen sérült. Az ágra a kocsi dísztárcsáját aggatták, a fa tövébe helyezett mécseseket és koszorúkat a szél homokkal teríti be, a kerítés mellett az autó egyik visszapillantója hever. "Nehogy elvidd onnan!" - kiált ránk a közeli buszmegállóban várakozó fiatalember, lábát alig észrevehetően húzva jön át az úttesten. Nyáron szerenádozás után hazafelé kiegyenesítettek egy kanyart, 150-nel tépő autójuk a szántóföld közepén állt meg. "Hátul ülő barátnőmet a műszerfal állította meg, nekem a térdem tropára ment. A szüleim azt mondogatják, hogy ez a második szülinapom."

Kék lakói le vannak sújtva. A temetéseken nemcsak a faluból voltak rengetegen, a környékről is sokan jöttek búcsúzni. "Higgye el, ilyen tragédia, hogy fiatal emberek így meghaljanak, a második világháború óta nem történt nálunk" - mondja megrendülve Poór Sándor polgármester. A kocsmapulton könyöklő csapos a sofőrrel egyik legjobb barátját veszítette el. "Együtt horgásztunk, közösen voltunk fuvarban, és együtt voltunk polgárőrök is" - meséli, a háttérben játékgép vijjog, a fröccsöző fiatalok közül ketten várnak az autós szimulátorra. Este átnéznek Vasmegyerre, oda készül István is: "Nem bulizni, csak hiányoznak a haverok. Csak beszélgetni."

Szórakozásból hajnaltájt autóval hazafelé tartó fiatalok karamboljairól legalább másfél évtizede lehet olvasni a hétfői lapokban. A jelenség nem hungarikum, hasonló balesetek miatt az USA több államában a fiatal sofőrökre hét végén "autós kijárási tilalom" vár, a Német Szövetségi Útügyi Intézet pedig külön tanulmányt szentelt a kérdésnek. Itthon előbb a szakzsargon, majd a köznyelv által is "diszkóbalesetként" aposztrofált esetek száma nálunk a 90-es évek elején tetőzött, amikor a motorizációs fellendülés a rendőri jelenlét átmeneti visszaesésével amúgy is aláásta a közlekedési morált. A baleseti statisztikák 1990-es, fekete évében közel 2500-an (tavaly 1429-en) maradtak holtan a magyar utakon. Akkortájt nyíltak sorra a diszkók, szórakozóhelyek, szinte minden hétvégén fejre állt egy fiatalokkal zsúfolt kocsi. Külön statisztikát nem vezetnek ugyan, de a szakértők szerint azóta javult valamelyest a helyzet. Évente még így is legalább 26-30 olyan baleseti aktát tesznek félre tanulmányozásra, amelyre ráillik a németből jött "Discounfall" kifejezés tükörfordítása.

A Közlekedéstudományi Intézet Rt. (KI Rt.) baleseti mélyelemzései nyomán kirajzolódik

a "tipikus diszkóbaleset"

E szerint javarészt vidéken, hét végén, lakott területen kívül, hajnali kettő és hat között, a szórakozásból hazafelé tartó 18 és 24 év közötti fiatalok karamboloznak, legtöbbször úgy, hogy sem másik gépjármű, sem gyalogos nincs a színen. Általában legalább négyen ülnek az autóban, bekötve senki nincs, és a kocsi a sebességhatárt messze túllépve kisodródik a kanyarban, esetleg előzés közben árokba, fának, oszlopnak csapódik, egy-két ember kirepül a szélvédőn. Rendszerint az elöl ülők halnak meg, függetlenül attól, hogy szériatartozék-e a légzsák. Az Auditól a Zastaváig minden típus előfordul.

"A fiatal autóvezetőknél a tapasztalatlanság az életkorból adódó fokozott kockázatvállalási hajlandósággal együtt normális körülmények között is az átlagosnál két-háromszor nagyobb halálozási kockázatot eredményez" - állítja dr. Holló Péter, a Közlekedéstudományi Intézet Rt. Közlekedésbiztonsági és Forgalomtechnikai Tagozatának vezetője, aki úgy látja, épp ezért lenne érdemes a több évre szóló, valóságos korlátokat állító próba- vagy gyakorlójogosítvány máshol már bevált módszerét meghonosítani. A gépjárműoktatók gyakran hangoztatják, hogy a 2-4 éves jogosítvány birtokában volán mögé ülők a leginkább veszélyeztetettek, mert rendelkeznek némi rutinnal, biztonságérzetük nagyobb, mint a tapasztalatuk, nem elég gyakorlottak ahhoz, hogy felmérjék maguk és kocsijuk korlátait. Rendszerint nincsenek is tudatában, miként viselkedik vészhelyzetben egy emberekkel megrakott autó, holott vezetéstechnikai szempontból nemritkán egy ilyenkor tett kormánymozdulat bizonyul végzetesnek. A leterhelt jármű súlypontja hátra tolódik, a kormányzott kerekekre nehezedő nyomás csökken, kisebb lesz a tapadás, miközben a gép tömege nagyobb a megszokottnál. A gyakorlatlan vezető rendszerint nem fékezéssel, hanem túlhúzott kormánnyal próbálja úton tartani az autót, ami csak ront a helyzeten. "Sok srác szinte mágikusan hisz a neves márkákban. Meg vannak győződve róla, hogy ezek a verdák minden körülmények között az úton maradnak, vagy ha mégsem, olyan biztonságosak, hogy nem lesz nagy baj" - hivatkozik tapasztalataira egy Pest megyei járőr.

Egyes szakértők a diszkólámpák fiziológiai hatásaiban látják a gyorshajtás fő mozgatóját. A villogó fények állandóan változó képet hoznak létre a retinán, ami erős kérgi ingerületet vált ki, ez pedig kellemes adrenalinszint-emelkedést okoz. Amikor vezetünk, ugyancsak folytonosan változó kép vetül retinánkra, minél gyorsabban hajtunk, annál több adrenalint termelünk, ezt szokták sebességmámornak titulálni. "A diszkóból kijövők az autóban is megpróbálják fenntartani a magas adrenalinszintet" - magyarázza dr. Bilkei Pál, a BM Kórház vezető pszichológusa, aki szerint a sofőröknek legalább 500 métert kellene gyalogolni a parkolóig, hogy kellően lenyugodjanak.

Az utóbbi években a Coloradóhoz hasonló, belépő nélküli zenés-táncos pubok országszerte terjeszkednek a hagyományos diszkók rovására, itt pedig alig találunk fénytechnikát, a baleseti áldozatok jó része amúgy sem szórakozóhelyről, hanem házibuliból vagy kocsmából tartott haza. Németh Ágnes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője a "virtus"-t okolja. "Meg akarják mutatni, milyen gyorsan tudnak menni, be akarják bizonyítani, hogy lazák, ügyesek, és mindenkit haza akarnak vinni." "Kocsit vinni státus, aki hozza a járgányt, úgy hajt, ahogy akar. Kivéve, ha lassan megy" - vélik a rendőrök. Van, amikor a többiek presszionálják a józan sofőrt. "Egy fiút tavaly a haverjai zrikáltak, ne legyen lúzer, ne parázzon, nyomja neki, nem hiszik, hogy ez a kocsi csak ennyit bír. És szerencsésebb, ha nincsenek lányok az autóban, akik előtt villogni kell."

A személyi sérüléssel járó közúti balesetek 12 százalékát is ittas vezetés okozza, a diszkóbalesetekben az alkohol ennél jóval nagyobb szerephez jut, bár pontosabbat az elemzők sem tudnak mondani. Kemenes Miklós nyugalmazott rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársa szerint hiba volna azt gondolni, hogy hajnaltájt kizárólag részeg emberek száguldoznak. Szerinte legalább ennyiszer jutnak szerephez más tényezők: az egyébként józan sofőr a benti pörgést viszi tovább, fel akar vágni, meg akar felelni, esetleg egyszerűen imád gyorsan menni, csak gyakorlatlan. "Én pedig olyat még nem láttam, hogy ne lett volna bepiálva a sofőr" - mondta erre egy Komárom-Esztergom megyei baleseti helyszínelő. Az még kevésbé világos, hogy a tragédiák hány százaléka hozható összefüggésbe a drogokkal. A kábítószer hatása alatti járművezetés mint büntetőjogi kategória csak két évvel ezelőtt került a magyar joganyagba, a rendőrségi adatlapokon pedig csak nemrég szerepel az ezt firtató rubrika. Halálos baleseteknél a sofőröket elvileg minden részletre kiterjedő vizsgálatnak vetik alá, így boncoláskor is végeznek drogtesztet. "A gyakorlatban csak akkor néznek utána a drognak, ha gyanús körülmény akad, például volt már ilyen ügye az illetőnek, vagy találtak valamit az autóban. Amíg ugyanis az alkoholvizsgálat 14 ezer forintba kerül, a drogteszt ennek jó kétszerese. Ráadásul egy dolog kimutatni a kábítószert, de abból még nem lehet egyértelműen megállapítani a vezetőre gyakorolt hatását" - magyarázza a helyszínelő.

Az ORFK-nál úgy tudják, hogy rendőreink éppen eleget járőröznek a diszkók háza táján. "Hát én Nyíregyházáról kifelé hajnaltájt igazoltató rendőrt nem nagyon láttam, a diszkók környékén meg egyet se. Pedig ha ott lennének, nem mernének annyian piásan vezetni" - mondja István. A Pest megyei bűnmegelőzési osztály első embere szerint azonban nincs is semmi értelme minden diszkó mellé rendőrt állítani. "Aki hajnaltájt kijön, annak úgysem az jár a fejében, hogy ha száguldozik, repülhet a jogsija. A kollégák hiába állnának be egy útra, az emberek legfeljebb kerülő úton jönnének. Ha pedig valakit elkapnak, legfeljebb majd más vezet. Az átfogó és rendszeres közúti ellenőrzéseknek alapvetően nincsenek is meg a személyi és tárgyi feltételei - Ausztriában például két-háromszor annyi rendőr hatszor több sebességmérőt működtet."

A diszkósok nem bánják,

hogy így alakul. "Mi értelme, hogy a rendőrség egy-egy diszkónál letáborozzon? Két hét után egyszerűen máshova járnának a gyerekek" - érvel Dósa Zsolt, a kiskunhalasi Miami diszkó tulajdonosa. Információink szerint a tulajok jó része ezt mindenesetre nem bízza a véletlenre. "Mivel razziákkal, a diszkó melletti közúti ellenőrzésekkel pár hét alatt tönkre lehet vágni egy helyet, rendszerint felkeresik a közrendvédelmi osztály vagy a kapitányság vezetőjét, a kisebb helyeken az őrsparancsnokot. De van, hogy a rendőrök szállnak rá egy helyre, és ők mondják be az árat." - meséli egy pesti és vidéki éjszakát egyaránt megjárt nyomozó. "Nem sokat tehetünk" - tárja szét a kezét a legtöbb tulaj. Néhányan azonban fantáziát láttak abban, hogy saját költségen - a vendégek összegereblyézésére - fuvarozzák a kuncsaftokat, igaz, ez jobbára kisebb távolságokra, kötött útvonalra korlátozódik. Nagyhalászra évek óta busszal hordják ki Nyíregyházáról a vendégeket, a siófoki Palace diszkó hét mikrobuszt küld házhoz ingyenesen, és Kiskunhalason is furgon járja a várost. "Talán egy kisebb vidéki diszkó is megengedhetné magának, hogy 20-30 km-es körzetben hozza-vigye az embereket" - véli Erdélyi Zoltán, a Palace menedzsere.

Az EU országaiban leginkább a propagandában bíznak, Németország és Franciaország különösen sok pénzt öl a megelőzésbe, az iskolákban rengeteg oktatófilmet vetítenek. A prevenció itthon az évi 400 millió forintból gazdálkodó Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) feladata, amely külön alprogramban foglalkozik a fiatal, kezdő vezetőkkel. "Akciókat, kampányokat viszünk az óvodától az egyetemig, illetve a tömegtájékoztatás csatornáin keresztül spotok, szórólapok, sajtóközlemények, óriásplakátok révén próbáljuk eljuttatni az üzenetet a célcsoporthoz. Soha nem fenyegetünk büntetéssel, azt mutatjuk meg, mi jellemző a fiatal sofőrökre, és ebből mi adódhat" - hangsúlyozta Kemenes Miklós, aki az OBB vezetőségének is tagja. A médiumok hirdetési árait figyelembe véve azonban nem futja sokra a büdzséből, ráadásul az üzeneteket nem mindig a legszerencsésebb helyen adják fel. "Megnézem azt a tizenévest, aki reggel fél hétkor a rendőrségi híreket nézi. A fiatalok által preferált újságokban, rádiókban, csatornákon kéne megjelennünk" - vélik a Pest megyei bűnmegelőzési osztályon. Az OBB által koordinált programot a megyei balesetvédelmi bizottságok igyekeznek a helyi sajátosságokhoz szabni, például ha valahol feltűnően sok diszkóbaleset történik, a szórakozóhelyekre is ellátogatnak. "Vannak jó és rossz élményeink egyaránt. Múltkor egy kis vidéki diszkóban voltunk, ahol szó szerint hánytak, szartak, basztak. A hangorkán egyszerűen elsöpörte a rendőr kolléga szavait. Talán a dj-ket kéne megkérni, hogy a buli vége felé mondják be az üzenetet."

Linder Bálint

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.