A Kocsis Franciska-gyilkosság

A felvételen két kislány próbálja a diszkótáncosokat utánozni. Fekete topban, mosollyal az arcukon járják: a nagyobb tűnik ügyesebbnek, a kisebb csak követi, néha mintha nem is venné komolyan, kettőjük mozgása csak ritkán, az egyszerűbb figuráknál van összhangban. De számít ez ilyenkor? A műsorszám az iskola farsangi rendezvényére készült, a házi videó családi emléknek. Sikert aratott, megtapsolták. Néhány hónappal később a produkció betanulásával kapcsolatos nézeteltérés már egy vádiratban szerepel indítékként.

Nincs magyarázat

A 11 éves Kocsis Franciska eltűnését 2000. május 4-én jelentette be az édesapja. A rendőrség az ilyenkor szokásos államigazgatási eljárás keretében kezdte meg a vizsgálatot, többször kihallgatták a kislány iskolatársait is - eredménytelenül. Franciska holttestére több mint két hét múlva a XVIII. kerületben, a Szálfa utca és a Flór Ferenc utca által határolt kis erdőben egy kerékpározó gyerek talált rá, aki csak másnap merte megmondani otthon, mit látott. A májusi melegben hamar bomlásnak induló holttest azonosítása napokig eltartott, az első szakértői jelentésben még úgy fogalmaztak: "csak annyi biztos, hogy a hölgy (sic!) gyilkosság áldozata lett. A nyomozók nem zárják ki, hogy már holtan vitték az erdőbe". A szűkszavú rendőrségi jelentés mellett megindult a hatásvadászat is, a Blikk május 21-i számában arról írt, hogy az áldozatot "megfojtották és felgyújtották a budapesti halálerdőben, ahol mindennapos az erőszak, és a borzalmas gyilkosságon már szinte senki nem lepődik meg". Néhány nap múlva azonban nemcsak az áldozat személyazonossága derült ki, hanem az is, hogy Kocsis Franciskát két iskolatársa, a 13 éves D. Máté és a 14 éves M. Viktória csalta ki az erdőbe, ahol meggyilkolták őt, sőt egy héttel az eset után visszamentek a helyszínre, ám miután a holttestet megközelítették, megijedtek, és végül nem nyúltak hozzá.

Hogyan lett D. Mátéból tanú? A gyilkosság elkövetésekor D. Máté nem töltötte be tizennegyedik életévét (két hónap híján), ellene semmiféle eljárást nem lehetett indítani. Természetesen a bíróságnak arra sem volt jogosítványa, hogy javitó- vagy pszichiátriai intézetbe küldje a gyermekkorú elkövetőt. Mindez azt jelentette, hogy D. Máténak a "haja szála sem görbült", tiszta lappal folytathatta életét. Ezzel persze sokan - köztük az áldozat édesapja - nem értettek egyet. "Ez a jog. Erre csak azt mondhatjuk, tessék a parlamenthez fordulni - mondta Sándor Zsuzsa bíró, a Fővárosi Bíróság szóvivője. - Együttérzek az apával, de ebben az esetben nem lehet másról beszélni, mint hogy tetszik-e valakinek a törvény, vagy nem tetszik." "Az ügyben sajátos eljárásjogi helyzet alakult ki - mondta Bogár Péter ügyész. - D. Máté, amikor a bűncselekményt elkövette, még nem töltötte be a tizennegyedik életévét, márpedig ebben az esetben büntetőjogi felelősségre vonásnak nincs helye: meg kell tagadni, illetve meg kell szüntetni vele kapcsolatban a nyomozást. Az viszont nem tisztázott, mi legyen akkor, ha a gyerekkorú elkövetőnek elengedhetetlen az eljárásba való bevonása. Elvileg a gyermekkorú elkövetőhöz egy szót nem lehet szólni, ha viszont mégis, akkor azonnal felmerül, milyen minőségben. A törvény szerint egy büntetőeljárásban terhelt(ek), vagyis elkövető(k), valamint tanú(k) szerepelhet(nek), a terhelt(ek)et viszont nem lehet tanú(k)ként kihallgatni." D. Máté eljárásjogi pozíciója emiatt valóban felemás volt: a nyomozásban való aktív részvételbe elvileg nem lehetett volna bevonni. De csak elvileg, mert egy, a törvénynek ellentmondó belügyminiszteri utasítás értelmében a rendőröknek az ilyen ügyekben a gyermekkorú elkövetőt meg kell hallgatniuk, ami nem azonos ugyan a kihallgatással, mégis jelentősége lehet. A nyomozás során tehát D. Máté ebben a furcsa jogi státusban volt, de időközben betöltötte a tizennegyedik életévét, amikor aláírattak vele egy papírt, hogy innentől kezdve büntetőjogi felelősséggel tartozik minden állításáért. A nyomozás befejezésekor azonban D. Mátéval mint gyermekkorú elkövetővel szemben hoztak egy megszüntető határozatot, így ezután nem lehetett őt elkövetőnek tekinteni. A tárgyaláson ezért jelenhetett meg tanúként. Élhetett volna mentességi jogával, mondhatta volna, hogy nem tesz tanúvallomást.

A 2001 júliusára elkészült vádirat így fogalmaz: "Azzal az ürüggyel, hogy különleges helyzetekben egymásról fotókat készítenek, gyk. D. Máté a nála lévő zsinórral Kocsis Franciska kezét - a bal keze be volt gipszelve - hátra kötözte, a fk. M. Viktória által átadott zoknit a spárgára csavarva a sértett szája elé kötötte, majd a fejére húzta a fekete sapkát is úgy, hogy az a sértett arcát eltakarja. Pár lépést eltávolodtak a sértettől, ahol fk. M. Viktória átadta a láncos botot gyermekkorú társának. Ezt követően visszamentek az összekötözött kézzel álló Kocsis Franciskához, majd gyk. D. Máté a földre döntötte a sértettet, ököllel az arcába ütött, s mellé térdelve az egyik kezével a sértett száját befogva tartotta, míg másik kezével Kocsis Franciska kezét fogta le. Fk. M. Viktória ezalatt a sértettről levette a cipőjét, a zokniját, letépte róla a nadrágját és a bugyiját, majd a láncos bot kb. 3 cm átmérőjű szárát Kocsis Franciska hüvelyébe nyomta. (...) Gyk. D. Máté szólt a vádlottnak, hogy forduljon el, a sértett elé térdelt, nadrágját kigombolta, s várt egy darabig, társa higgye azt, hogy közösült a sértettel. Amikor gyk. D. Máté felállt, fk. M. Viktória elengedte a sértettet, s gyermekkorú társa kezébe adta a láncos botot azzal, hogy Kocsis Franciskát ölje meg. Gyk. D. Máté ekkor a sértett fölé térdelt, a vádlottól kapott láncos botot Kocsis Franciska nyaka alatt átvezetve, két szárát keresztbe fogva meghúzta, s több percen át így tartotta. Eközben fk. M. Viktória néhány lépés távolságból figyelte társa tevékenységét. Kocsis Franciska a zsinegelés okozta fulladás következtében meghalt. (...) Miután gyk. D. Máté a vádlottal együtt meggyőződött arról, hogy a sértett már nem él, csuklójáról levágta a zsinórt, a gipszre pedig fk. M. Viktóriától kért tollal ráírta, >>game overSem a rendőrség, sem az ügyészség, sem a bíróság nem tudott más indítékot megállapítani, csak azt, hogy M. Viktória és Kocsis Franciska között "konfliktushelyzetek" alakultak ki. "Olyan események voltak ezek, amelyek felnőtt számára nehezen elfogadhatóak, különösen a végeredményt illetően - mondta Bogár Péter ügyész -, de mi csak azt tehettük a vád tárgyává, illetve csak azokkal a tényekkel foglalkozhattunk, amelyeket minden kétséget kizáróan meg lehetett állapítani. Ezek pedig a következők voltak: Franciska 1999 nyarán a vízbe ejtette M. Viktória sétálómagnóját, a sértett alkalmanként ruhát, pénzt, kazettákat vitt el a vádlottól, és ezeket csak többszöri követelésre adta vissza, a 2000 januárjában tartott iskolai rendezvényen előadott tánc begyakorlása során nézeteltérések alakultak ki köztük, valamint azt, hogy Kocsis Franciska mások jelenlétében szexuális tartalmú kijelentéseivel többször zavarba hozta M. Viktóriát."

A vizsgálat során megállapították, hogy a gyermekkorú elkövetőnek még ilyen indítékai sem voltak. D. Máté beismerte, ő fojtotta meg Kocsis Franciskát, azt is, hogy ő jelölte meg az elkövetés helyszínét, ám állította, a gyilkosság ötlete Viktóriától származott, ő csak többszöri rábeszélés után vállalta el. A lány mindezt tagadta.

Két vallomás

Az elkövetésre vonatkozóan, illetve azokban a momentumokban, hogy mi történt a gyilkosság napján a helyszínen, M. Viktória és D. Máté között összhang volt, abban viszont eltérés mutatkozott, mindez kinek a kezdeményezésére történt, illetve Máténak volt-e olyan megjegyzése menet közben, hogy ő inkább "kiszállna".

Viktória azt állította: a közös táncot követően megszűnt minden kapcsolat közte és Franciska között, D. Mátéval áprilistól kezdett együtt járni, a fiú találta ki, hogy Franciskát "meg kellene szívatni", "meg kellene erőszakoltatni", és többször hivatkozott egy bizonyos kutyás hajléktalanra, aki bármit megtesz a kedvéért. Előre kitervelt gyilkosságról azonban nem volt szó, nem ölni, csak "leckéztetni" készültek. A gyilkosság előtt Franciska egyáltalán nem védekezett, mivel azt hitte, csak "játszanak", fényképeket készítenek róla kiszolgáltatott helyzetben. Amikor már a földön volt, akkor D. Máté - és nem Viktória - mondta: "Most már meg kell halnia!"

A bíróságnak a két vallomás között kellett mérlegelnie. Noha mindkettő - az évekig tartó eljárás során - következetes volt (a védelem ezt D. Máté esetében vitatta), a vádirat és később a bíróság is a fiú szavainak adott hitelt. A mérlegelési szempontok között szerepelt, hogy közte és Kocsis Franciska között nem volt bizonyítható nézeteltérés, elismerte magát a gyilkosságot, valamint annak ellenére, hogy élhetett volna mentességi jogával (lásd Hogyan lett D. Mátéból tanú? című keretes írásunkat), tanúvallomást tett: a hamis vád és a hamis tanúzásra vonatkozó figyelmeztetés után is fenntartotta azokat az állításait, amiket korábban, noha ekkor már büntetőjogi felelősség terhelte azért, hogy igazat mondjon.

Stiller Magdolna, M. Viktória ügyvédje szerint azonban az ügyészség szinte "hermetikusan elzárta" D. Mátét. A tanúkihallgatáson az ügyvéd nem lehetett jelen, szembesítésre nem került sor, a gyermekkorút elmeszakértő nem vizsgálhatta, csak később, a bíróság rendelt el pszichológiai vizsgálatot. "Minden erre vonatkozó indítványomat elutasított az ügyészség, amihez persze joga volt. Mégis úgy gondolom, meg kellett volna tenni ezeket a lépéseket a tisztánlátás érdekében."

Bogár Péter szerint mindez a tények elferdítése: D. Mátét csak a bírósági tárgyaláson hallgatták ki tanúként, ahol a védő is jelen volt, a nyomozás során szembesítésre pedig azért nem volt szükség, mert annak a célja a felmerülő ellentmondások feloldása, amiket másképpen is fel lehetett oldani. "Úgy, hogy a helyszínelésen a szakértő megállapította, a bűncselekmény nem történhetett meg úgy, ahogy azt M. Viktória állította" - mondta az ügyész.

"Megmutathatom a jegyzőkönyveket, D. Máté már a nyomozás idején betöltötte a 14. életévét, a rendőrség is kihallgatta tanúként. A védelem joga azáltal csorbult, hogy az ügyészség megtiltotta a kihallgatásán való részvételemet - mondta Stiller Magdolna. - A szembesítésre pedig azért lett volna szükség, hogy kiderüljön, melyik vallomás igaz a felbujtást illetően, mivel az orvos szakértő a helyszínelésen a vallomásnak nem ezt a részét cáfolta meg."

Az április végén kihirdetett ítélet indoklása szerint "M. Viktória azáltal, hogy rávette az általa tudottan a 14. életévét még be nem töltött D. Mátét arra, hogy Kocsis Franciskát megölje, megvalósította az előre kitervelten, különös kegyetlenséggel 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettét", így a vádlott a bűncselekménynek a közvetett tettese. A bíróság bizonyítottnak látta az előre kiterveltséget és a különös kegyetlenséget is, a szemérem elleni erőszak, illetve a kifosztás bűntette miatt emelt vád alól azonban felmentette M. Viktóriát. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a vádlott közepes fokban volt korlátozva abban, hogy felismerje cselekménye következményeit, hogy életkora az elkövetés idején a "fiatalkor" alsó határához közeli volt, de enyhítő körülménynek számított Viktória asztmás megbetegedése, valamint az "időmúlás" is. Ez utóbbit azzal indokolta a bíróság, hogy a bűncselekmény elkövetése és az elsőfokú ítélethirdetés között majdnem három év telt el, de nem a fiatalkorú vádlott hibájából. Az enyhítő körülmények mellett vizsgálták az elkövetett cselekmény jellegét is, és megállapították: "Az elkövetés módja rendkívül durva, kegyetlen, megalázó volt", súlyosbítást jelentett az is, hogy a vádlott "az emberölés bűntettének többszörösen minősülő alakzatát valósította meg". A hat év tíz hónapos szabadságvesztés a középmértéknél súlyosabb büntetés.

A harmadik szakvélemény A tárgyalás első szakaszában az igazságügyi elmeszakértő M. Viktória esetében a büntethetőséget illetően semmiféle korlátozottságot nem állapított meg. A védelem a tárgyalás során másik elmeorvos-szakértő bevonását kérte, akinek a véleménye eltért a korábbitól: M. Viktória beszámíthatóságát illetően súlyos korlátozottságot állapított meg. A bíróság számára ezután egyenrangúvá vált a két szakértői vélemény, amelyek között az ellentmondást csupán annyira sikerült feloldani, hogy a korábbi szakértő "enyhe korlátozottság"-ra módosította korábbi álláspontját. Miután "ennél jobban" nem sikerült közelíteni a két véleményt, a bíróság az ilyenkor eljáró Egészségügyi Tudományos Tanácshoz fordult, ahol megállapították: M. Viktória beszámíthatósága "közepesen" korlátozott.

Az ítéletet sem az ügyész, sem a védő nem fogadta el. A védelem azt szeretné elérni, hogy M. Viktória vallomását is vegyék figyelembe. Az indoklással kapcsolatban Stiller Magdolna képtelenségnek tartja, hogyan lehetett M. Viktória mint közepes fokban korlátozott annak tudatában, hogy 14. év alattit vesz rá a cselekmény végrehajtására, mert az nem büntethető. Bogár Péter szerint viszont a szemérem elleni erőszak és a kifosztás bűntette is megtörtént. "Megítélésem szerint a nuncsakuval történt behatolás, noha szexuális vágyat nem gerjesztett, mégsem zárja ki ennek a cselekménynek a nemi szabadság elleni bűntettként történő értékelését, mivel objektíve mégis alkalmas az ilyesmire, és ez külön bizonyítást nem igényel. A kifosztás vonatkozásában pedig az az álláspontom, hogy ha az eltulajdonított tárggyal az áldozat halála után már az elkövető rendelkezik, akkor nincs jelentősége annak, hogy ennek mi az indítéka" - mondta az ügyész.

Személyiségfejlődési zavar és serdülés

A gyerekek a speciális képzéssel próbálkozó Nyitott Világ Fejlesztő és Felzárkóztató Általános Iskolába jártak. "Teljesen egyértelműen bizonyítható, hogy Máté és Viktória beteg volt, méghozzá központi idegrendszerük kora gyermekkori fejlődésének zavarából adódóan. Az ilyen zavar éppen a serdülés időszakában jelentkezhet többszörös rizikótényezőként. Természetesen nem volt törvényszerű, hogy ilyen tragikus fordulatot vegyen a helyzet, de az elmondható, hogy gyerekek speciális zavara egy kritikus pillanatban összetalálkozott, és valamiféle indulati örvény formájában, fatális következményekkel kisült. Ebben benne volt a serdülés okozta sok-sok bizonytalanság, az önértékelés bizonytalansága, az indulati labilitás és a két elkövető speciális korai sérülése, ami ebben az esetben mindkettőjüknél azt jelentette, hogy bizonyos határon túl nem voltak képesek indulataikat kontrollálni" - mondta Kardos Ilona gyermekpszichiáter, a tárgyalás egyik igazságügyi elmeszakértője (lásd A harmadik szakvélemény című keretes írásunkat), aki szerint alapvető probléma, hogy az ilyen beteg gyerekek érzelmi telítettsége, átélése soha nem lehet olyan, mint az egészségeseké, mivel éppen empátiás adottságaik és érzelmi rezonanciakészségük károsodott.

Viktóriát asztmás rohamai miatt másfél éves korától többször elszakították az anyjától, egyedül feküdt a kórházban, levegő után kapkodva, kikötve az infúzióra. (Ma már ilyesmi nem fordulhat elő, az anya ott maradhat a kórházban egy ilyen kiskorú gyermek mellett - L. T.) "A központi idegrendszer sérülékeny ebben a korai időszakban. Amit átél a beteg, az nyomot hagy rajta. Ha egy másfél, két-éves gyereket elszakítanak az anyától, és ott marad egy idegen ágyban fuldokolva, akkor csak a szorongás, a halálfélelem, a megsemmisülés érzését élheti át. Viktória ezt élte át másfél éves korától 4 éves koráig - többször. Hiába volt a viszonylag problémamentes családi háttér, később Viktória valamiféle áldozati szerepet élt meg, az iskolatársai bántották, és a serdülőkori kihívásokkal sem volt képes megküzdeni. A női szerep mint kihívás, a reális önértékelés, a rivalizálás a korábbi sérülések miatt meghaladták erejét" - állítja Kardos Ilona. Ezt nevezzük serdülőkori krízisnek.

A doktornő - aki a Nyitott Világ Fejlesztő és Felzárkóztató Általános Iskola szomszédságában működő Vadaskert Kórház munkatársa, így jól ismerte az intézményt - úgy véli, hogy bár az iskola nevelőinek jó szándékához nem férhet kétség, a tanári kar beérte annyival, szeretni kell a gyerekeket és elfogadni olyannak, amilyenek. "Arra pedig végképp nem voltak felkészülve, hogy ilyen nagyságrendű problémákat megszimatoljanak."

De vajon meg lehet-e egyáltalán "szimatolni" az ilyesmit? Kardos Ilona szerint ráadásul - ellentétben például a német gyakorlattal - a jog sem tesz érdemi különbséget fiatalkorú és felnőtt elkövető ítéletében. "Nálunk a fiatalkorúaknál is az ún. >>megtorló ítélet

Legát Tibor