Csak holnap hozzák ki a búvárt

2002.01.30. 17:18
Újabb fejlemények és akadályok miatt a barlangi mentőszolgálat szakvezetői úgy döntöttek, hogy biztonságos körülmények között csak csütörtökön délben, vagy a délutáni órákban hozzák ki a bódvarákói Esztramos-hegy alatt húzódó Rákóczi-barlangól Szilágyi Zsoltot, aki szombat este óta foglya az üregnek.
Hegedűs Gyula, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat egyik vezetője szerdán délután fél öt előtt arról tájékoztatta a sajtó barlang bejáratánál várakozó munkatársait, hogy biztonsági okokból a bent rekedt barlangkutató felhozását csütörtökre tervezik.

Szélesebb a fal

A már kedden 12 óra előtt megtalált barlangkutató felhozatalát a legutóbbi terv szerint szerda reggelre tervezték, azonban olyan technikai akadályok merültek fel, amelyek miatt azt el kellett halasztani. Ezek részleteiről Hegedűs Gyula elmondta, hogy a víz alatti felhozatal nagyon kockázatos lenne, ezért a mentőcsapatok megvárják, amíg társaik áttörik azt a sziklavájatot, amelyben az elmúlt 24 órában több mint öt métert haladtak előre.

A munkálatok során kiderült, hogy a föltételezés szerint hátralévő másfél méter valójában akár öt-hat méter lehet; éppen ezért továbbra is biztonságos körülmények között a mélyben kialakított helyen tartják Szilágyi Zsoltot.

Folyamatos ellátást kap

Kedd délutántól búvárok, társaságukban orvosok gondoskodnak arról, hogy a bentrekedt barlangász fizikai és lelkiállapota javuljon. Kedden a megtalálása után először teát, szőlőcukrot, különböző vitaminokat juttattak el a szerencsétlenül járt búvárhoz, szerdán délután azonban már könnyű ételeket is fogyasztott.

Javul az állapota

Hegedűs Gyula, aki rögtönzött sajtótájékoztatója előtt néhány perccel érkezett a felszínre, az MTI-nek elmondta, hogy a bajba került fiatalember hangulata, fizikai állapota egyre javul, pulzusszáma már meghaladja a 60-at és bizakodik abban, hogy egy napon belül a felszínre kerül, ahol szülei, rokonai, barátai várják.

Csehországból, Szlovákiából a Miskolci Egyetemről olyan műszerek érkeztek a mentés színhelyére, amelyekkel az eddigieknél pontosabban behatárolható az a sziklahasadék, ahol jelenleg a bent rekedt barlangkutató és megmentői tartózkodnak.

Virág Tamás alezredes, a mentés műszaki hátterét biztosító polgári védelmi iroda vezetője is azon a véleményen volt, hogy a szerencsétlenül járt kutatóbúvár csütörtök délutánig kihozható a barlangból.

Új barlangtúrát tervez

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat egyik vezetője a helyszínen arról is beszámolt, hogy Szilágyi Zsoltnak megviselt állapota ellenére sem ment el a kedve a barlangászattól, sőt háromnapos magányában már egy hévízi barlangkutatási tervet is kidolgozott.