Vilma
-8 °C
3 °C

Schwarzenegger tiltja a melegek házasságát

2004.02.21. 10:16
Arnold Schwarzenegger, kaliforniai kormányzó utasította az amerikai szövetségi állam igazságügyi miniszterét: tegyen haladéktalan lépéseket arra, hogy akadályozza meg a San Francisco-i hatóságokat az egyneműek összeesketésében.
Arnold Schwarzenegger, kaliforniai kormányzó pénteken juttatta el levelét Bill Lockyer miniszterhez arra kérve őt, hogy törvényes eszközökkel vegye elejét az homoszexuális házasságoknak, mert azok immár a "közrendet veszélyeztetik". Schwarzenegger rendeletét néhány órával azt követően hozta meg, hogy egy bíró a héten már másodszor tagadta meg a homoszexuális házasságok törvényen kívül helyezését, amit két konzervatív csoport követel. A kormányzó sajnálatosnak minősítette a San Francisco-i polgármester döntését, amelynek értelmében házassági okmányokat adnak ki a homoszexuális pároknak, és levelében úgy vélte, hogy az eljárás aláássa az állam alaptörvényét.

Egy hét alatt 3000 házasság

A kaliforniai nagyváros polgármestere a múlt héten adott zöld jelzést az egyneműek házasságkötésének, az azóta eltelt napokban már közel háromezer homoszexuális házasságot kötöttek. Egyelőre nincs bíró, aki hajlandó lenne törvénytelennek kimondani az egyneműek házasságát San Franciscóban: pénteken már a második bíró utasította el az ilyen értelmű kérelmet.

Két konzervatív szervezet a bírósághoz fordult, de már két bíró is elutasította, hogy érvénytelenítse ezeket a házasságokat.

Kaliforniában 2000-ben ügydöntő népszavazáson mondták ki, hogy a házasság egy férfi és egy nő között lehetséges. A pénteken elhangzott visszautasítás indoklásában az szerepelt, hogy a homoszexuális házasság ellen tiltakozó csoportok érvei nyomósak ugyan, de azt nem tudták bizonyítani, hogy ezek a házasságkötések helyrehozhatatlan kárt okoznak a népszavazáson részt vett voksolóknak.

Ezzel egy időben egy másik amerikai államban, Új-Mexikóban is hasonló helyzet kezd kialakulni. Egy kisváros illetékesei megkezdték az azonos neműek számára is kiadni a házasságot igazoló anyakönyvi kivonatot, mondván az állam törvényei között nincs egyetlen egy sem, ami ezt tiltaná.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!