Roncsautók 25 ezerért

2005.05.06. 15:36
Több száz autóroncs korhad a BRFK Mélyfúró utcai telepén, ahová a bűnjelként lefoglalt, tilosban parkoló, vagy elhagyott és forgalmat veszélyeztető járműveket viszik. A rendőrség eddig jogi szabályozás híján nem tudott mit kezdeni a nagyrészt használhatatlan rozsdafészkekkel, márciusban azonban árverésen elkelt 780 gépkocsi. Az elértéktelenedett járműveket júliusig szállítják zúzdába, a jövőben hasonló módszerrel szabadul meg a rendőrség a hátrahagyott kocsiktól.

Sikeresnek tartja a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt az árverést, amelyben darabonként mindössze 25 ezer forintért adtak el 780, többnyire bűnjelként lefoglalt autót Budapesten.

Az első fordulóban öt vállalkozás vette át az árverési dokumentációt, közülük négyen be is adták azt, de akkor nem hirdettek nyertest, mivel a pályázók zöme formailag hibás vagy hiányos jelentkezést adott be, értesült a HavariaPress. A második körben három érvényes jelentkezés érkezett be.

19,8 millió


Klikk a képre!

A márciusi árverésen 7,2 millió forintról indult a licit az egy tételben kínált, korábban hatósági zár alá vett, hosszú ideje lefoglalt autókra. A közjegyző jelenlétében megtartott aukción a legjobb ajánlatot egy liechtensteini tulajdonú kft tette, a nyertes vállalkozás végül 19,8 millióért jutott a járművek birtokába.

A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint az autók régóta húzódó eladásának idáig jogi akadályai voltak, nem volt egyértleműen szabályozva sem a rendőrségi, sem a büntetőeljárási törvényben a lefoglalt járművek jogállása. A most elárverezett autók forgalomból kivonásáról a közlekedés-rendészet intézkedett, és a tulajdonosok is lemondtak a korábbi róluk.

A nyertes pályázónak az autókat be kell zúznia - ezt a rendőrség szúrópróbaszerűen bármikor ellenőrizheti -, ezután pedig - a környezetvédelmi szabályok betartásával - fémhulladékként hasznosíthatja azok anyagát. A rendőrség szerint az eladással nem kótyavetyélték el ezeket a járműveket, mivel szerintünk ezek teljesen elértéktelenedett autók, többségük gyakorlatilag már roncs, és eladásuk mindenképpen többletbevételt jelent számukra.

Tizenöt éves roncsok

A roncsokat a nyertes cég szállítja el, havonta kétszáz darabot visznek el, így a most eladott tételtől júliusig megszabadul a BRFK, tudtuk meg Szik László ezredestől. A BRFK gazdasági igazgatója elmondta, hogy a Mélyfúró utcai telepen körülbelül kétezer autót tárolnak, köztük öt, tíz, de akár tizenöt éves roncsok is vannak. Egy autó tárolása naponta 500 forint+áfa összegbe kerül a rendőrségnek, évente átlagban több mint kétszáz autót foglalnak le. Ezek döntő többsége visszakerül a tulajdonoshoz (vagy lízingelt autó esetén a bankhoz), amikor a rendőrség vagy a bíróság megszünteti a lefoglaló határozatot, tette hozzá az ezredes.

A bűnjelként lefoglalt, tilosban parkoló, vagy forgalomból kivont, elhagyott és forgalmat veszélyeztető járművek egy részéért soha nem jelentkezik a tulajdonos, főként ha a tárolási költségek meghaladják a kocsi értékét. Mivel a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű szomszédságában lévő hatalmas területen rengeteg autó vár tulajdonosára, a BRFK a jövőben ugyanilyen árveréses úton válik meg a tulajdonos nélküli járművektől.