Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Meghalt az egyik megégett gyermek

Belehalt égési sérüléseibe az a keceli kislány, aki unokatestvérével együtt október 29-én égett meg, s három napon keresztül hurcolták őket kórházról kórházra. A tassi és a keceli égési ügyekben tapasztalt visszásságokat vizsgálva elmarasztalta a Szent János Kórházat jelentési kötelezettségének elmulasztása miatt a Fővárosi Tisztiorvosi Szolgálat. Indokolatlannak találták azt is, hogy a Heim Pál kórházból Miskolcra szállították a gyermekeket. A Szent János Kórház belső vizsgálatot indított a felelősség kiderítésére.
Belehalt égési sérüléseibe az a kislány, akit múlt héten unokatestvérével együtt súlyos, életveszélyes állapotban szállított el a mentő keceli házukból - tudta meg az MTI. A két gyermek testének több mint 90 százalékán égett meg. A lángokból egyikük apja menekítette ki őket, ő szintén súlyosan megsérült a tűzben.

A másik gyermek állapota is életveszélyes

A kislány halálát közvetlenül keringési elégtelenség okozta, amely súlyos égési sérülések után igen gyakran fellép. Unokatestvére állapota súlyos, életveszélyes, a szerdán végrehajtott műtét nagyon megviselte.

A tragédia után Kecelről a kiskunhalasi kórházba, onnan a szegedi klinikára, onnan pedig Budapestre, a Heim Pál Gyermekkórházba szállították őket, ám egyik helyen sem volt megfelelő háttér gyógyításukhoz. Budapestről két hete mentőhelikopter vitte a két gyermeket Miskolcra.

ÁNTSZ-elmarasztalás mellett belső vizsgálat

Az égési ügyekben lefolytatott ÁNTSZ-vizsgálat megállapította: a Szent János Kórháznak jelentenie kellett volna a tassi esetnél a Tisztiorvosi Szolgálaton belül működő Központi Ágynyilvántartónak, hogy nem képes a 0-2 éves égési sérültek ellátásához szakasszisztenciát és lélegeztető gépeket biztosítani- mondta az Indexnek a vizsgálatokat koordináló, Dr. Balatoni Mihály.

Nem kellett volna jelentenie a kórháznak - reagált Balatoni állításaira Dr. Nagy Péter Pál, a Szent János Kórház főigazgatója. A kórház az ellátási területéhez - ez Buda és az agglomeráció negyven települése - tartozó sérülteket mindig is ellátta és ellátja - válaszolta Nagy az Index kérdésére. A kórház bár nem rendelkezett 0-2 éves gyermekek ellátásához szükséges szakasszisztenciával, a szakkórházakkal együttműködve mindig biztosította az elsődleges ellátást.

A főigazgató elmondta, hogy a tassi tűz három sérültje közül legalább egyet fogadni kellet volna, ezért belső vizsgálat fogja megállapítani történt-e mulasztás. A 0-2 éves gyermekek ellátásával kapcsolatban Nagy elmondta, a kórház a jövőben fokozottabb figyelmet fordít a tárgyi és emberi feltételek megteremtésére. Jelen pillanatban is tárgyalnak három gyermekaneszteziológus-intenzív szakorvos felvételéről. Ez azt jelenti, hogy a kórház az elsődleges ellátáson túl is kezelhetné a sérülteket, azokat az eddigi gyakorlattal szemben nem kéne továbbszállítani.

Kiválóan végezték munkájukat

A vizsgálat indokolatlannak találta, hogy a Heim Pál Kórház a keceli gyerekeket ellátás után Miskolcra küldte tovább. A kórháznak nincs égési specialista gyermekorvosa, viszont négy lélegeztetőgépe is van, a gyerekek állapotát pedig a János kórház orvosainak segítségével tudták stabilizálni. Emellett a vizsgálat azt is megállapította, hogy az ellátásban résztvevők kiválóan végezték munkájukat, és sürgősen létre kell hozni égési centrumokat mind a budai, mind a pesti oldalon.

A gyermekek biztonságos ellátása miatt volt szükség a Miskolcra történő átszállításra - mondta az Indexnek Dr. Smrcz Ervin a Heim Pál Kórházból. Elmondta, hogy a Heim Pál kórház gyermek intenzív ellátásra, de nem égéssebészeti eljárásokra van berendezkedve. Az ilyen fokú égési sérültek ellátásához állandó égéssebész felügyelete szükségeltetik, hogy a szükséges beavatkozások azonnal végrehajthatóak legyenek. A kórház fel tudna venni égési specialistát, de ezekért a bérekért nem jelentkeznek az orvosok. Az magyar egészségügy legnagyobb problémája a szakképzett utánpótlás hiánya.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!