Négy súlyos sérült a budai mentőbalesetben

2003.02.10. 20:47
Újabb súlyos mentőbaleset történt, amelyben négyen sérültek meg. A budai karambol megállapítására vizsgálat folyik, az már bizonyos, hogy a mentőautó használta a megkülönböztető jelzését. Míg 2001-ben 38 személyi sérüléssel járó mentőkarambol történt, addig 2002-ben 72.
Fél nyolc után néhány hat perccel a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasor és a Trombitás utca sarkán egy megkülönböztető jelzést használó, súlyos beteggel a János kórházba igyekvő mentőautó eddig tisztázatlan okokból egy személygépkocsival karambolozott - tájékoztatta az Indexet Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A balesetben a mentő vezetője, a mentőtiszt, a szállított beteg, valamint a személygépkocsi vezetője súlyos sérülést szenvedett. Őket a honvéd és a János kórházban ápolják. Az előzetes hírekkel ellentétben a mentőautó nem gyulladt ki. A felelősség megállapítására vizsgálat folyik.

Az elmúlt évben megnőtt a mentőbalesetek száma. Míg 2001-ben 38 személyi sérüléssel járó mentőkarambol történt, addig 2002-ben 72. Győrfi Pál az okokról szólva elmondta: a mentőautók már nem keltenek akkora feltűnést, mint korábban. A közlekedési morál csökkent, kevésbé figyelnek oda az autósok a megkülönböztető jelzését használó járművekre. Sokan "korszerű hifi-berendezésüket bömböltetik autójukban", ezért nem hallják a közeledő mentőt. Győrfi Pál ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni: minden hárommillió kilométerre jut egy, úgynevezett saját hibás mentőbaleset.

Ebben az évben ez a harmadik igazán súlyos mentőbaleset. Január 9-én egy személygépkocsi ütközött mentővel Győr határában. Akkor egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült. Február 1-én a hótól csúszóssá vált 4-es főút Nyírpazony-Nyíregyháza közötti szakaszán borult fel egy mentő. A beteg és a személyzet egy tagja szenvedett sérülést.