Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Húsklopfolóval ölt a budakalászi nő

2001.10.11. 17:48
Húsklopfolóval verte szét részeges férje fejét egy budakalászi nő. A több mint hat évvel ezelőtti gyilkosságra csak most derült fény, mivel a budakalászi áldozat senkinek sem hiányzott.
A hat évvel ezelkőtti bűntényről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője, Derzsi Péter nyilatkozott.

Negyedórán át ütötte a fejét

A sufniban ásta el a holttestet
A család élete koránt sem volt felhőtlen, mivel az alkoholista férfi rendszeresen verte az asszonyt, és molesztálta a kisgyerekeket. Az egyik este azzal tért haza, hogy elköltözik, de viszi magával a csöppségeket is. Mielőtt bármit is tett volna, részegen álomba merült, a nő pedig végső elkeseredettségében magához vett egy húsklopfolót, és negyedórán át ütötte a fejét. A holttestet lepedőbe csavarta, majd elásta az udvaron álló sufniban, a vécé mellé.

A most harmincnyolc éves gyanúsított 1995-ben nem jelentette be élettársa eltűnését, hanem az aláírásának meghamisításával kijelentette a lakásból. A rendőrök egy nemrég kapott információ nyomán jutottak el a nőhöz, aki a poligráfos vizsgálat után bevallotta tettét.

Két napig keresték a holttestet

Nem volt egyszerű megtalálni a holttestet, mivel az emésztőgödör miatt a kutyák nem tudtak szagot fogni. A maradványokra két nap kutatás után, szerdán bukkantak rá.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.