A gyámhivatal meghallgatta Mehmet Károly édesapját

2007.06.18. 16:26
Mehmet Tüysüz törökül írt levélben fordult a gyámhatósághoz, a férfit hétfőn hallgatták meg. Az ügyvéd elmondása szerint a hatóság arra törekszik, hogy konszenzust hozzon létre a szülők közt. Az apa eddig még nem tudott találkozni a fiával, bár az eljárás végét - lakhelyelhagyási tilalom mellett - Magyarországon várja meg.

Mehmet Tüysüz múlt hónap végén még Isztambulból írt egy török nyelvű levelet a Szegedi Gyámhivatalnak, amely hétfőn meg is hallgatta az azóta már Magyarországon tartózkodó férfit, közölte az apa ügyvédje. Buda Sándor elmondta, a levelet azért anyanyelvén írta ügyfele, mert magyarul több hibát ejtett volna, és el kívánta kerülni a félreértés minden lehetőségét. Az iratot a hivatal hitelesen lefordíttatta.

Az apát a Szeged Városi Gyámhivatal munkatársai hétfőn hallgatták meg. Mint kiderült, mindkét félnek az az érdeke, hogy az ügy minél hamarabb lezáruljon a gyermek érdekeinek figyelembevételével. A gyámhatóság elsődlegesen arra törekszik, hogy konszenzust hozzon létre a szülők között, hangsúlyozta.

Kéthetente láthatás

Az ügyvéd szerint eddig adategyeztetés történt, és felvették az elsődleges jegyzőkönyveket, amelyekben Mehmet Tüysüz beterjesztette láthatási igényét. Az apa olyan kapcsolattartást kért, amely Magyarországon megszokott, azaz minden második héten négy órát szeretne fiával tölteni ellenőrzött körülmények között, a gyermekjóléti szolgálat közreműködésével. Emellett kérelmezte, hogy heti két alkalommal egy-egy órát beszélgethessen gyermekével telefonon, ismertette a jogász.

Mehmet Tüysüz múlt kedden érkezett Magyarországra, a férfit a határ átlépése után a Kiskunhalasi Határőr-igazgatóság Szegedi Bűnügyi Szolgálata vette őrizetbe. Az ellene felhozott vádakkal, az embercsempészettel, a közokirat-hamisítással és a kiskorú elhelyezésének megváltoztatásával kapcsolatos ügyekben indult vizsgálat még csak nyomozati szakban van.

Még nem találkoztak

A férfi eddig még nem tudott találkozni a fiával, bár az eljárás végét - lakhelyelhagyási tilalom mellett - Magyarországon várja meg. A kisfiút 2004 júliusában török édesapja a láthatásról nem vitte vissza az édesanyjához, hanem kicsempészte őt szülőhazájából, Magyarországról Törökországba.

Bár a férfi ellen nemzetközi és török elfogatóparancs is érvényben volt, a hatóságok nem találták meg. Az anyának segítő Egymásért Egy-másért Alapítvány idén február 28-án négyezer eurót, azaz egymillió forintnak megfelelő összeg ajánlott fel nyomravezetői díjként, ami végül eredményt hozott. Mehmet Károlyt április 8-án hozták vissza Magyarországra.