Miklós
-7 °C
2 °C

Öt év után is keresik az állomásfőnök Micikét

2004.09.18. 17:05
Kapcsolódó cikkek (1)
Negyven-ötven magyar szót értett, különösen az evéssel és a mozgással kapcsolatba hozható kifejezéseket, de tájékozódási képessége is messze meghaladta az ékszerteknős-átlagot. Különbséget tudott tenni a győri főposta és vasútállomási posta között. Öt éve tűnt el Micike, akit sámán, a jósnő, az agykontrollos és az Új Ember is hiába keresett.

Kilencvenkilenc nyarán a vízmélységet jelző betontuskókat nem a megszokott helyen szúrták a csopaki strand medrébe. Micike és gazdája gyanútlanul gázoltak a Balatonba. Hűvös volt az idő, ahogy a tévében Onyutha Judit fogalmazott: ma nem a napsütésé a főszerep. Reggel még vacilláltak, inkább Sopronba kellene menni, Micike egy sétának is örülne a Lővérekben.

A partot már jócskán elhagyták, a víz még mindig nem lehetett egy méternél mélyebb, amikor Micike gazdája belelépett egy hatvan centiméter mély, a tavalyi betontuskó vájta gödörbe. Egy pillanatra mind a ketten víz alá kerültek, és gazdája, ahelyett, hogy magához szorította volna, a feje fölé emelte, Micike azonban kicsúszott az úszópórázból. A közelben németek pancsoltak, de nem segítettek, elfelejtették nyolcvankilencet, pedig most törleszthettek volna. Micikét azóta nem látták. (Írásunknak nem célja a németek elleni hangulatkeltés, de 1999. július 19. krónikájához tartozik még, hogy a csopaki strandon az eltűnést csak magyarul voltak hajlandóak bemondani, mert a vezetés attól tartott, hogy egy ilyen eset megzavarja a német vendégek nyugalmát. Később a Micike keresésére riasztott búvárokat is az ijedős németekre hivatkozva nem engedték a strand területére.)

Ékszerteknősként tengette

 
 Ilyen volt Micike
Tekintse meg képeinket!

Micike 1978-ban, a nagymamától kapott utolsó születésnapi ajándékként került egy évesen egy győri családhoz. Ideális ajándék volt, mert kutya és macska - a Micikét befogadó család szerint - lakásba nem való, a húsvétokra kapott kiscsirkékkel való játszadozásnak pedig "örökös halál volt a vége". Félreértések elkerülése végett: nem levesbe kerültek ezek a jószágok, hanem a sok szeretgélést nem bírták. A családnak megvolt még a nyaralója a Balaton déli partján, ahol kristálytiszta volt a víz, ezért póráz nélkül úszkált, fejét, mint egy hobbiúszó, elegánsan kiemelve belőle. (Helyismerettel nem rendelkező olvasóinknak jelezzük, hogy Micike az északi parton veszett el, nem a számára kiskorától ismert délin.)

Tudományos munka tárgya

Szerette, ha sok ember veszi körül, olyankor kedvére produkálhatta magát. A gyerekekkel már-már testvéri viszonyt tartott fenn. Kiskorukban a PIKO-terepasztalon hol állomásfőnöki posztot töltött be, hol rakományként zötykölődött a szerelvényeken, később tételnehezékként segítette a gyerekek egyetemi tanulmányait.

A fentiek bevezetik, ha kellően még nem is alapozzák meg, Micike gazdájának levelének néhány figyelemreméltó sorát: "A keresett ékszerteknős egy tizenhat éves tudományos munka tárgya, de az is lényeges szempont, hogy huszonegy éve szinte harmadik gyermekként élt közöttünk, a tudományos cél miatt, rendkívüli körülmények között."

Kitalálta a bandzsi dzsampingot

 
 Csopaki hirdetőoszlop

Micike gazdájának volt évfolyamtársa gyűjtötte a viselkedésről szóló beszámolókat azzal a céllal, hogy népszerű-tudományos formában publikálja a megfigyeléseket. Ezért vagy másért, Micike nem egy terráriumban élt elbutulva, mint megannyi ékszerteknős társa, hanem szabadon járt-kelt a lakásban. A Micike életét dokumentáló fotók egyikén például jól látni, ahogy az ablakon kinézve a távolba tekint. Negyven-ötven magyar szót is értett, különösen az evéssel és a mozgással kapcsolatba hozható kifejezéseket, de tájékozódási képessége is messze meghaladta az ékszerteknős-átlagot.

Különbséget tudott tenni a győri főposta és vasútállomási posta között, gazdája nyakában fészkelődni kezdett a buszon, amikor a lakásukhoz közeli megállónál leszálláshoz kellett készülődni. Szobatisztaságának szép példája, hogy a pisilési inger rátörése esetén szintén lekéredzkedett a buszról. Kedvenc száma a Micimackó volt, ha ez ment, olyankor a magnó mellé telepedett, és elégedetten hallgatott. (Micike gazdájának figyelmességét jelzi, hogy a számot nyolcszor egymás után felvette egy kazettára.)

Önmaga szórakoztatására kitalálta a bandzsi dzsampingot, pedig ez Magyarországon akkoriban még nem volt divatban; a rökamié felső, kipárnázott részéről dupla szaltót bemutatva vetette magát a mélybe. A sajátos szórakozásra úgy derült fény, hogy az alsó szomszéd panaszkodott a tompa puffanásokra, és ezután még alaposabb megfigyelésnek vetette alá Micikét. Hosszan folytathatnánk még Micike különleges képességeinek ecsetelését, de legyen elég annyi: lábait maga nyújtotta mosásra, pedig a ékszerteknősöknél ez nem divat.

A második világháborúban is így volt

Egy, a Micike-üggyel kapcsolatba került vidéki főszerkesztő egyáltalán nem csodálja, hogy az ékszerteknős elvesztése után öt évvel sem nyugodtak meg a hozzátartozók. Azt mondta Micike gazdájának, hogy ugyanígy volt ez a második világháborúban. Az eltűnt katonák hozzátartozóinak évek múlva már az is megnyugvást jelentett, ha biztos hírt kaptak családtagjuk haláláról. (Itt jegyezzük meg, hogy a második világháború Micikétől sem állt távol. A gyerekek komplett csatákat játszották le vele, de akkor a kártyavárromok alól vidáman kimászott.)

Részben lelki, részben praktikus

 
 Az eltűnés helyére vezető út
Klikk a képre!

Micike gazdája minden létező helyen keresi ékszerteknősét. Képe ott van a Csopak környéki villanypóznákon, hirdetőtáblákon, kerítéseken, a felhívás elhangzott a Juventus, a Kossuth, a Katolikus és még ki tudja milyen rádióban, a szöveget olvashatta az Új Ember olvasóközönsége éppúgy, mint a Magyar Nemzeté, a Népszabadságé, a Magyar Állatorvosé vagy a Szentgotthárdi Híreké. Keresték Micikét a Balaton TV-ben, az MTV képújságján, a Veszprémi TV-ben vagy a Hír TV portálján.

Hasztalanul igyekezett megtalálni a vízirendőrség, a honvédségi búvárság, az agykontrollos, a sámán, a jósnő. Van, hogy egy nap öt hívást is kap Micike gazdája, máskor egy hétig semmi. Nagykanizsától Ózdig sok városban járt, ahol Micikét vélték megtalálni. A legkecsegtetőbb egy kiskunhalasi kirándulás volt; első ránézésre Micikének tűnt a teknős, de hamar kiderült, hogy csak hasonmás.

Az eltűnése után gazdája egy hónapon keresztül minden nap hajnaltól késő estig kereste Micikét Csopakon. Azóta hétfőnként - július 19-e 1999-ben hétfőre esett - "részben lelki, részben praktikus" okokból a Balatonra buszozik. Kiragasztgatja a nyomravezetőnek százezer forintot ígérő hirdetéseket, és átkozza magát: miért kellett azon a szörnyű napon idejönnie?

(Aki bármilyen információval rendelkezik Micikéről, hívja a 06 20 391 92 73-as telefonszámot.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!