Mérsékelték a miskei gyilkosok büntetését

2003.11.20. 12:02
A vádlottak azt hitték, hogy az áldozat házában nagyobb összegre találnak. A kegyetlen gyilkosság elkövetése után azonban nem lelték a milliókat, így csak az áldozat kocsiját tulajdoníthatták el.
Előre kitervelten, nyereségvágyból, társtettesként elkövetett emberölés és csalás miatt ítélte tizenkilenc év fegyházbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra még 2003. március 18-án a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Vörös Mihály 29 éves miskei lakost, elsőrendű vádlottat. Az ügy másodrendű vádlottja, Balogh János, 25 éves miskei lakos ugyenezen bűntettek miatt tizenhét év fegyházbüntetést és hét év közügyektől eltiltást kapott. Az ügy másodfokú tárgyalása csütörtökön volt a Szegedi Ítélőtáblán.

Milliókat reméltek

Az ügy sértettje, a 69 éves N. István és az elsőrendű vádlott szomszédok voltak, s gyakran megfordultak egymás lakásán. Az elsőrendű vádlott megtudta a sértettől, hogy kalocsai kozmetikai üzletét értékesíteni szeretné 2,8 millió forintért. Elmondta ezt a másodrendű vádlottnak, hozzátéve: 2002. január 7-én beszélt N. Istvánnal, s szavaiból azt vette ki, hogy megtörtént az adásvétel, tehát van pénze.

A vádlottak megállapodtak abban, hogy pénzt szereznek a sértettől. Mindketten nehéz anyagi helyzetben voltak, több százezer forintos adósságot halmoztak fel. Január 8-án délután a másodrendű vádlott házába mentek, s megállapodtak abban, hogy betörnek a sértetthez. Azzal a lehetőséggel is számoltak, hogy otthon lesz, ezért az elsőrendű vádlott egy botot vett magához, hogy azzal leütik N. Istvánt. Este mentek el a sértett házához, ahol másodrendű vádlott kihívta a sértettet, míg az elsőrendű vádlott átmászott a kerítésen és egy kivilágítatlan helyen várakozott a bejárati ajtó közelében.

Fatuskóval ütött

Amikor a kapuhoz igyekvő N. István elhaladt mellette, az elsőrendű vádlott kétszer fejbe vágta a bottal, majd beengedte társát a kapun, aki belépve észrevette, hogy a sértett nem veszítette el az eszméletét, ezért egy akácfa tuskóval többször is a fejére csapott. A jajgató férfi arcára ezt követően párnát szorítottak, majd a magatehetetlen sértettet a házba behúzták, ott karjait és lábait egy kábellel összekötözték. Ezt követően pénzt kerestek a lakásában, de csak ezer forintot találtak. Ekkor akadt kezükbe a sértett slusszkulcsa, amit magukhoz vettek, hogy az autót eladva jussanak pénzhez.

N. István olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg. A sértett holttestét tíz nap múlva, január 19-én találták meg.

Enyhébb büntetés

A Szegedi Ítélőtábla megváltoztatta az első fokon ítélkező Bács-Kiskun Megyei Bíróság döntését a perben. Az ügy elsőrendű vádlottjának fegyházbüntetését tizenkilencről tizenhat évre, a másodrendű vádlottét tizenhétről tizennégy évre mérsékelte, ugyanakkor a közügyektől eltiltás büntetést az elsőrendű vádlott esetében nyolcról tíz, a másodrendű vádlott esetében hétről nyolc évre emelte. Az ítélet jogerős. A szabadságvesztés büntetés enyhítésére azért került sor, mert az első fokon eljáró bíróság a törvényi szabályozásban megengedettnél nagyobb büntetést szabott ki.