Judit
3 °C
6 °C

Szerelmi tragédia Miskolcon

2005.06.16. 18:50
A húszéves nőt válságos állapotban vitték kórházba, ahol már nem tudták megmenteni az életét, a férfi azonnal meghalt. Az eddig megismert körülmények arra utalnak, hogy szerelmi tragédia történhetett, de a szemtanúk szerint a férfi csak akkor végzett magával, amikor már nem volt esélye a menekülésre.

Többször rálőtt korábbi barátnőjére, majd önmagával is végzett egy férfi Miskolcon csütörtök reggel. A húszéves nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét már nem tudták megmenteni, mondta Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei kapitányság szóvivője.

A történtekről annyit tudni, hogy a 30 éves férfi rálőtt volt barátnőjére, majd amikor az elterült a földön, még háromszor belelőtt. Amikor meglátta a kertkapuban álló rendőröket, önmaga ellen fordította a fegyverét. A férfi azonnal életét vesztette, volt barátnőjét kórházba szállították, de ott belehalt sérüléseibe.

Az esetnek a környéken több szemtanúja is volt, ám a gyilkosság okait még nem tudni. Csak valószínűsíteni lehet, hogy szerelmi tragédia történhetett, mert a férfi a szemtanúk szerint csak akkor végzett magával, amikor már nem volt esélye a menekülésre. Az Árok utca ugyanis a Miskolc Városi Rendőrkapitányság közelében van, ezért a rendőrség rövid idő alatt kiért, mondta Kompoltiné.

A rendőrök időközben megtalálták a férfi fegyverét is, egy ötvenéves, magyar gyártmányú TT típusú pisztolyt.

Az RTL Klub esti híradójának értesülése szerint a rendőrség várhatóan eljárást kezd a szemközti panelsor egyik lakójával szemben, aki vidóra rögzítette a tragédiát, de nem riasztotta a rendőröket. A felvételt lefoglalták.
Feleségére akarta gyújtani a lakást
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint rá akarta gyújtani a feleségére annak lakását Fegyverneken, adta hírül a HavariaPress. A Szolnok megyei településen kedden dobtak be egy meggyújtott Molotov-koktélt egy nő albérleti lakásának ablakán. A lakásban élő asszony szerencséje az volt, hogy a kanóc a palack bedobása után kialudt.

A nyomozáskor begyűjtött adatok és információk alapján a rendőrség gyanúja a nő külön élő férjére terelődött. A férfit ezért az egyenruhások őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.