Ambrus
-7 °C
3 °C

Pénteken Balatonlellén

2002.08.09. 15:34
Egy hét kabócák között súlyosan megviselheti az ember audióreceptorait. A város teljesen szokatlan morajára startolok reggel - ursus redbullal becsúszik. Kistehén visít a Hajógyári-sziget irányából - hál'istennek. Nekem is van már pornószemüvegem, Krétán vettem, ahol bizony a legújabb olasz divat szerint feszengenek a dívák és a machók. A befeszülést én is érzem, de valahogy egyszerre van távol és közel minden. A Sió Miss Balaton elődöntője legutóbb igen mélyeket szántott bennem, már csak emiatt is kihagyhatatlannak érzem a további oknyomozást.
Plázapávák sehol

Azért Pesten is süt a nap rendesen - mondom a taxisnak, ahogy kitesz a Hotel Páva Pláza környékén. Picit késtem, de ez ugyanannyira nem számít, minthogy a plázapávák sem voltak túlerőltetve ott a Tompa utcában. Gyorsan benyálaztam a sajtóanyagot és az jött ki belőlem, hogy: 'oppá! Valaki az érett barackokat igazi tündérekké varázsolta, a színes-szagos katalógus tanúsítása szerint - na én ekkor vettem le szemüvegem, s nyitottam ki reggeli csipámat.

MC Timi
Galambos Robi és Végvári Timi nem először emszíznek bele a májkrofonba, ezt levágom egyből, sőt kicsit olyan, mintha anya és apa közös gyermekükről beszélnének és közben tényleg. A szponzorok marketingigazgatóit szólongatják sorban, volt aki csak eljött megnézni a dolgokat, volt aki mondani is akart valamit - naná, én is így csinálnám. Közben én már a tengerparti homok kapirgálástól eltunyult mutatóujjamat tornáztatom, próbálom formába hozni, mert tudom, hogy menten elszabadul a pokol - jönnek!

Stay on target, Luke!

Világbéke-hangulat

A fényképezőm mindenfelé infravörös nyalábokat osztva küzdött majdnem reménytelenül a helyi fényviszonyokkal, ahogy a versenyzők egyesével jelentek meg egyenfürdőruhában, szinte a katalógus oldalairól lelépve. Robi világbéke főpróbája is eltörpült amellett, ahogy a lányok megszabadultak utolsó fölösleges ruhadarabjuktól, azaz "nemisakármilyen" szponzorált napszemüvegeiktől - magukat még éppenhogy szalonképes állapotban tartva.


Középen Kozma Glória
Leopárdmintás felsőben jelenik meg a tavalyi győztes, Kozma Glória, aki természetesen benne lesz a döntő zsűrijében, hiszen "neki sem mindegy, hogy kinek adja tovább a koronát".

Érdekes, amint vége a beszédnek a lányok riadt madárkákként rebbennek át kajásasztalhoz és gyorsan nekilátnak betolni az újságírók elől, ami csak van. Gyanum megalapozott: ők már tudják, mi vár rájuk az egyhetes felkészítőtáborban. Barnarizs és salátalevél. Vajon hány kalóriát lehet elégetni egy többórás sminktripp alatt? Valakire magabiztosan próbálok ráijeszteni, hogy minden reggel futással fognak ébredni, de nem jön be - ő már belenyugodott, hogy ez így lesz tényleg.

Sió DrinX
Az ördög persze nem alszik, gyorsan előrántom gondosan előkészített ütőkártyámat, Dalmát kezdem el faggatni, akit ugye annó az édesanyja nevezett be a versenyre, de az egyik férfimagazin diákfotós cikkéből kiderült, hogy nem kell őt nagyon félteni. Fonyódon legalábbis a lába előtt hever a krém - írta a cikk. "Nem egészen úgy van az, ahogy írták" - próbált szerénykedni nekem. Hirtelen csináltam egy szponzor-illatú közös fotót a napszemcsiről és a fürdőruciról, persze azért a névadó Siót sem kellett nagyon félteni, fogyasztották rendesen.

Péntek este miatt szombatra szabi

Mi ott leszünk Lellén!
Azok számára, akik úgy érzik, hogy a 16 döntős lány könnyű nyári viseletben, fehérneműben és fürdőruhában (ebben a sorrendben) nem lesz elég látványosság, elmondom, hogy a rendezvényen olyan programok várják majd, mint a Shaoling Kung-fu magyar bajnok gyermekei, az Inflagranti és a Sugar & Spice. Az est házigazdái: Papp Virág, a Fresh együttes alapítója és egykori énekese, illetve Suri Imre, a Juventus Rádió műsorvezetője.

Egy biztos: én elmentem egy hidegzuhanyért, csak azért hogy augusztus 9-én pénteken (eső fennállása esetén: aug. 10.), 21 órái kezdettel ismét magam lehessek Balatonlellén, a Szabadtéri Színpadon. Aki bújt, aki nem, én bizony megyek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.