Késelés egy marokkói kempingben

2003.07.10. 20:30
Egy feltehetően muzulmán szélsőséges hét személyt késelt meg csütörtökön Agadir, a legfelkapottabb marokkói üdülőhely nemzetközi kempingjében, majd elvágta a saját torkát.
A megkéselt emberek - négy nő és három férfi - mindannyian marokkói állampolgárok, egyikük állapota súlyos. A belügyminisztérium illetékese szerint minden jel arra utal, hogy egy iszlám fanatikus követte el a támadást. A 21 éves merénylő vallási könyveket árusított az egyik külvárosi mecset közelében.

A kemping igazgatóhelyettese szerint a férfi röviddel éjfél után hatolt át a kerítésen, majd betört az étterembe, ahol megkéselt három pincért és a segítségükre siető személyek közül további négyet. Miután legyűrték, úgy végzett magával, hogy kettévágta a saját torkát - jelentette a Reuters.

A terroristagyanús merénylet nem egészen két hónappal azután történt, hogy tucatnyi terrorista 44 emberéletet követelő vérengzést hajtott végre Marokkó gazdasági fővárosában, Casablancában.