Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Megszúrták és meglőtték a bokrok alatt talált férfit

2004.06.30. 15:19
A HavariaPress értesülései szerint elrabolták, egy tőrrel megszurkálták, lapockán lőtték, majd kidobták az autóból azt a montenegrói férfit, akire járókelők hívták fel szerdán a rendőrség figyelmét. A szemtanúknak nem tűnt fel az emberrablás, mivel az elkövetők sárga fényvisszaverő mellényben voltak. A súlyosan sérült férfit még nem tudták kihallgatni.
Egy több sebből vérző férfi fekszik a III. kerületi Csillaghegyi úton a bokrok alatt, jelentették be járókelők a mentőknek és a rendőröknek egy óra körül szerdán - adta -hírül a HavariaPress.

Helyszínelés Csillaghegyen
fotó: BRFK
Az Index kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, a sebesült férfit a szemtanúk szerint a Róbert Károly körút és a Népfürdő utca kereszteződésében kényszerítette egy autóba négy sárga mellényes férfi, majd csuklyát húztak a fejére. Akik látták az esetet, nem tűnt fel, hogy nem rendőri intézkedésről van szó.

A férfit a kocsiban a vállán többször megszúrták egy tőrrel, és a lapockájába is belelőttek egy pisztollyal. Végül a Csillaghegyi út és a Sereg utca kereszteződése közelében kidobták áldozatukat a kocsiból.

A sérült férfi jelenleg nincs kihallgatható állapotban, az őt megtaláló fiatal nőnek azonban többször is valami lakásügyet emlegetett.

Arról ellentétesek az információk hogy a fiáról vagy a maffiáról beszélt, mindkét értesülést hallotta a BRFK sajtóügyeletese, de egyiket sem tudta megerősíteni.

A férfit a mentők az Árpád kórházba szállították. A nőt az esti órákban is hallgatják ki a rendőrök.