'A magyar Európa elefántja'

"A magyart akár elefántnak is nevezhetjük, minthogy ennek az állatnak állítólag igen nagy az emlékezőtehetsége. Úgy is mondhatjuk: a magyar Európa elefántja. Ezek a vastag bőrűek még évtizedek múlva sem felejtik el, ha valaki rosszul vagy éppenséggel jól bánik velük" - derül ki egy külföldi diák véleményéből, mely sok más írás mellett a Balassi Bálint Intézet "(M)Ilyenek a magyarok?" című pályázatára érkezett. A főként Magyarországon tanuló külföldi diákoknak szóló pályázatra húsz mű érkezett angol vagy magyar nyelven. A pályázatra főként orosz, német, lengyel, szerb diákok jelentkeztek, de volt köztük kínai is. Az első díjat a lengyel Tomasz Wolbrecht nyerte - írja a Magyar Hírlap.

"Mit tegyen szegény külföldi?"

Egy másik diák szerint "szilveszterkor, éjfélkor az emberek világszerte mulatoznak, és eszükbe sem jut a hazájuk, a magyar elkomolyodik, és himnuszt énekel". Mint azt Bori István, az intézet tanára, a zsűri egyik tagja a napilapnak elmondta, az többeknek is feltűnt, hogy a magyarok nagyon erősen kötődnek a múltjukhoz, és nemzeti ünnepeiket az utcán, zászlóval és kokárdával ünneplik. Az egyik pályázó szerint a magyarok mindmáig nem bocsátják meg a trianoni békeszerződést, s gyakran a külföldieknek is panaszkodnak arról, hogy Erdély vagy a Felvidék már nem Magyarországhoz tartozik. Az esszé szerzője szerint: "Hát mit tegyen szegény külföldi? Úgy viselkedik, mintha nagyon sajnálná, bár semmi köze hozzá."

"Nem fogsz éhen halni náluk"

Bori István szerint az írásokban jól felismerhetők az eddig is ismert magyarsztereotípiák. A legtöbb pályázatban szerepel, hogy a magyarok pesszimisták, búskomorak vagy mondjuk udvariatlanok a közlekedésben. Sokan említették a magyar tudósokat, a Nobel-díjasokat és persze a tipikus ételeket, a gulyást, a kolbászt vagy a paprikát. "A magyarok nagyon vendégszeretők, soha nem fogsz éhen halni náluk, inkább meg fogsz hízni".

Az esszékben azonban számos sajátos és egyéni megfigyelés is szerepel. Az egyik pályázó azt írta: "A tipikus magyar nagyszerű szerető. Amikor csak lehetséges, kifejezi a szerelmét. A magyar szerelmesek tudják, hogy rövid az élet, a szerelem pedig a legértékesebb dolog, tehát nem szokták vesztegetni az időt, és csókolóznak" - a szerző szerint főként az utcán, az útkereszteződésben és a metróba jövet-menet, különösen a Moszkva téren, mert ott a leghosszabb a mozgólépcső.

"Mosolyogva beszél a külföldivel magyarul"

Arra a kérdésre, hogy milyenek a magyarok a külföldiekkel az egyik pályázó úgy válaszolt: "A tipikus magyar azt hiszi magáról, hogy nem európai. Még nem szokta meg, hogy századok óta Európa közepén él. A magyar még mindig azt hiszi, új tag ebben a társaságban, ezért mindenkihez kedves és barátságos." A lakosság idegennyelv-tudásának színvonalát ismerve ez azonban elég sajátos módon működik a gyakorlatban: "Amikor egy magyar egy külföldivel találkozik, nagyon segítőkész, állandóan mosolyog, beszélget vele, természetesen magyarul."

Mint a Magyar Hírlap cikkéből kiderül, több pályaműben is megjelent, hogy a nyugdíjasok szeretnek beszélgetni a kutyájukkal. Az egyik pályázó ehhez még azt is hozzáfűzte, hogy kissé irigy is ezért az ebekre, hiszen ők legalább értenek magyarul, bezzeg neki még sokat kell tanulnia.