Tömegverekedés egy szegedi bevásárlóközpontban

2001.08.15. 15:42
Baseballütővel és riasztópisztollyal felfegyverkezve próbálta néhány pesti srác visszaszerezni azt a mobiltelefont, amelyet egy szegedi bevásárlóközpont padján felejtettek, de mire visszamentek érte, eltűnt. Hamar kiderült, a készüléket egy másik társaság tette magáévá, akikre a mélygarázsba le is csaptak. A tömegverekedést végül a rendőrök szakították félbe.
Egy ellopott mobiltelefon miatt egymásra támadt két öttagú társaság kedd este egy szegedi bevásárlóközpont mélygarázsában, a rend helyreállításához szinte az összes szolgálatban lévő rendőr a helyszínre vonult. Balogh Zoltán alezredes, a Szegedi Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek elmondta: az egyik csapat Budapestről érkezett a Tisza-parti városba, hogy megünnepeljék egyikőjük üzletének megnyitását a bevásárlóközpontban.

Harc a százötvenezer forintos telefonért

A boltavatás során a tulajdonos az előtérben lévő padon felejtette 150 ezer forint értékű mobiltelefonját. Mire észbekapott, hiába kereste a telefont, ugyanis a készüléket egy főként szegediekből álló csoport eltüntette. A budapesti üzletember szólt a biztonsági őröknek, akik a számukra nem ismeretlen másik társaságban - amely közben az áruház mozijába ment - vélték felfedezni az elkövetőket.

A sértett ismerőseivel együtt lement a mélygarázsba, ahol baseballütővel, gumibottal és riasztópisztollyal felfegyverkezve várták a film végét. Amint a szegedi fiatalok odaértek az autójukhoz, a két csapat veszekedni kezdett egymással, majd két férfi egymásnak esett, verekedés közben könnyebb sérüléseket is szereztek.

A mobiltelefon tulajdonosa ekkor elővette a pisztolyát, mire visszakapta a telefont, de kártya nélkül, ezért kihívta a rendőrséget, akik mind a tíz személyt előállították. A pesti csapat néhány tagja ellen önbíráskodás, míg a három szegedi féri ellen lopás miatt indult eljárás.