Magyar siker a Monopoly- világbajnokságon

2000.10.27. 09:56
Minden eddigi magyar eredményt felülmúlt Bukovszky Tamás, aki negyedik lett a IX. Monopoly- világbajnokságon. Magyar versenyző - sőt kelet-európai játékos - a világbajnokságok történetében most először ült a döntő asztalnál. A több mint harminc országból érkező versenyzők közül Okada Yutaka 33 éves japán közgazdász lett a bajnok.
A Monopoly 65 éve hódít. A világ legkedveltebb társasjátékát nyolcvan országban forgalmazzák, s huszonhat nyelvre fordították le. Az ,,őrület" Pennsylvania államban született, bizonyos Charles B. Darrow indította útjára 1934-ben. Ötletével először a játékgyáros Parker- fivérek ajtaján kopogtatott be, ők azonban nem láttak fantáziát a játékban, sőt a legenda szerint a próbák során 52 hibát fedeztek fel benne. ,,Mr. Monopoly" ennek ellenére nem csüggedt el, összeállt egy nyomdász barátjával, akivel saját kezűleg készítették el az első ötezer darab játéktáblát, amit bevásárlóközpontokban kezdtek el árusítani. Egy éven belül már nem volt olyan ember Amerikában, aki ne tudta volna, mi az a Monopoly.

Bukovszky Tamás
A játék titkát többen próbálták már megfejteni. A Monopoly és a Dallas című monumentális filmsorozat valószínűleg rokonok olyan értelemben, hogy mindkettő az emberek hatalomvágyának köszönheti népszerűségét. Ezt a játék feltalálója is megerősítette. Éppen munkanélküli volt, amikor a Monopolyt kitalálta, s különösen izgalmasnak tartotta, hogy milliomosnak érezhette magát, még ha csak egy játék erejéig is.

A Hasbro igazgatóhelyettese szerint a Monopolyban az a nagyszerű, hogy a pénze olyan, mintha ötvözné a világ összes valutáját, a német márkától az amerikai dollárig. Becslések szerint az elmúlt 65 év alatt 500 millióan játszották a játékot, több mint 200 millió darabot adtak el belőle, sőt idén már kilencedik alkalommal rendezték meg a Monopoly- világbajnokságot.

Érdekességek a Monopolyról
80 országban forgalmazzák, 26 nyelvre fordították le. Jelenleg Horvátországban debütál.
Több mint 200 milliót adtak el belőle világszerte.
Több mint 500 billió kis zöld házat gyártottak 1935 óta.
Alfred Dunhill számára gyártott játékban aranyházak, és ezüsthotelek vannak. Értéke meghaladja a 25 ezer dollárt.
A történelem eddigi leghosszabb játszmája 70 napon keresztül tartott.
Egy másik csoport 99 órán keresztül játszotta fürdőkádban.
Kizárólagos forgalmazója a Hasbro.
A világméretű játszadozást évente rendezik meg. Idén Torontó adott otthont a versenynek október 20-a és 23-a között. A viadalon harminchét ország bajnoka vett részt. A magyarországi selejtezőkön a 22 éves budapesti számítástechnikus, Bukovszky Tamás bizonyult a legjobbnak, így ő képviselte hazánkat Kanadában. A világbajnokságon három fordulót rendeztek, melyen a harminchét nemzet bajnokai vettek részt. A negyedik fordulóba jutás már csak az öt legjobbnak - köztük a magyar Bukovszkynak - adatott meg. A fordulók háromszor 45 percig tartottak, az utolsó döntőt pedig csaknem négy órán keresztül játszották. Először a döntőbe jutott egyetlen hölgy, a skót Marilyn Elliot ment csődbe, őt a magyar játékos követte.

Magyar negyedik és ötödik helyezés a rejtvényfejtő-világbajnokságon
Az idén az Egyesült Államokban rendezték meg a rejtvényfejtők kilencedik világbajnokságát. A húsz csapatot ringbe szólító küzdelemben a magyarok a hagyományokhoz híven az élmezőnyben végeztek: együttesünk a rendező országtól, Hollandiától és hajszálnyi különbséggel Németországtól lemaradva a negyedik, Mócsy Miklós az említett csapatok és Csehország élversenyzője mögött az egyéni ötödik helyet szerezte meg. A magyar csapat minden eddigi versenyen részt vett, és eddig háromszor volt bronzérmes.

(Népszabadság)

A fő ,,iparmágnás" a 33 éves japán közgazdász, Yutaka Okada lett, aki a több mint 15 ezer dolláros nyereményével otthon folytathatja a Monopolyzást. Ugyanakkor elmondása szerint hazájában nem igazán elterjedt a játék, ezért a jövőben megpróbálja tanítani és népszerűsíteni. A magyar versenyző elárulta, szívesen játszana egyszer Monopolyt Bill Gate-szel, hiszen a valós életben neki van a legjobb monopóliuma. Véleménye szerint ezt a szép eredményt a ,,mindent felvásárolni" taktikával érte el.

A bajnokság érdekessége volt, hogy a Hasbro erre az alkalomra egy egyedi táblát gyártott a kanadaiak tiszteletére. A táblán megtalálhatóak voltak Kanada legfőbb jelképei, a jávorszarvas, a Granville Street, a szánkó, sőt még a kanadai jégkorongcsapat is.