Horváth Szilárd feladta magát

2002.05.13. 07:59
Egyelőre nem járt eredménnyel a móri Erste Bankban elkövetett fegyveres támadás elkövetői után nagy erőkkel folyó hajsza. A rendőrség meglehetősen nagyvonalú vádalkura is hajlandó abban az esetben, ha olyasvalakik tudnának információt szolgáltatni az elkövetőkről, akiket kisebb súlyú bűncselekmény miatt keresnek. Az egyik körözött férfi, Horváth Szilárd hétfő hajnalban feladta magát a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben.
Ártatlannak vallja magát a csütörtöki, móri rablógyilkossággal kapcsolatba hozott Horváth Szilárd, aki hétfő hajnalban feladta magát a budapesti Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy még a nap folyamán kihallgatják Horváth Szilárdot a móri mészárlással kapcsolatban.

Horváth megkezdte 8 hónapos büntetésének letöltését

Horváth Szilárd
Garamvölgyi közölte: a körözött férfi hétfőn hajnalban, 5 óra után 5 perccel jelentkezett a büntetés-végrehajtási intézetben, hogy megkezdje 8 hónapos büntetésének letöltését garázdaság miatt. A 28 éves férfi kíséretében volt ügyvédje és Csákány Tibor, a Kék Fény tévéműsor munkatársa.

Horváth Szilárdot két éve körözték, mert annak idején nem vonult be jogerős büntetésének letöltésére a büntetés-végrehajtási intézetbe. Horváth korábban a családtagjainak jelezte: nincs köze a mészárláshoz. Garamvölgyi László közölte: a móri bankrablással szintén összefüggésbe hozott Farkas Róbertet továbbra is nagy erőkkel keresik.

A Kék Fény munkatársát faggatja a rendőrség

Meghallgatja a rendőrség Csákány Tibort, a Kékfény című tévéműsor munkatársát - értesült az MTI. A hírügynökség úgy tudja, hogy hétfőn reggel fél 7 óta az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán tartózkodik az újságíró. Csákány Tibort a rendőrök a Magyar Televízió központi, Szabadság téri épületénél várták. Az újságírót Horváth Szilárd megtalálásának körülményeiről kérdezik.

Az MTI értesülései szerint Horváth Szilárd hétfőn hajnalban Budapesten, a Normafa közelében találkozott ügyvédjével és az újságíróval. Rejtekhelyéről alsónadrágban jött elő, hogy jól látható legyen: nincs nála fegyver. Onnan taxival mentek a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetbe.

Nincs fantomkép

A móri Erste Bankban elkövetett fegyveres támadás elkövetői után nagy erőkkel folyó hajsza egyelőre nem járt eredménnyel, de a rendőrség számos olyan információ birtokába jutott, amelyekről eddig a bűnügyi szolgálatnak nem volt tudomása - mondta Erdélyi Csaba rendőr-alezredes pénteki móri sajtótájékoztatóján. A kutatás elsősorban Mór térségére összpontosít. Bár a rendőrség eddig több száz bejelentést kapott, pontos fantomkép egyelőre nincs birtokukban.
Részletek>>

Vérdíj és vádalku

Galéria Rengeteg lakossági bejelentés érkezett a rendőrséghez a móri rablógyilkossággal kapcsolatban, a tettesek kézre kerítését elősegítő információt azonban még nem kaptak a hatóságok - tájékoztatta Garamvölgyi László szombaton. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója hozzátette: még alvilági körökből is érkeztek bejelentések.

A Népszabadság magas beosztású rendőrségi tisztviselőktől úgy értesült: a tízmilliós nyomravezetői díj mellett meglehetősen nagyvonalú vádalkura is hajlandók abban az esetben, ha olyasvalakik tudnának információval szolgálni a keresett személyek tartózkodási helyéről, akiket kisebb súlyú bűncselekmények miatt keres a rendőrség.

Negyvenezer fantomképes plakátot nyomnak

Az ORFK célkörözési alosztálya - köznapi nevükön a fejvadászok - a Móron történt bűncselekmény felderítésére létrehozott speciális nyomozó csoporton belül kizárólagos feladatául kapta a rablógyilkosság elkövetésével összefüggésbe hozható Horváth Szilárd és Farkas Róbert felkutatását. A célkörözési alosztályt, ahol az úgynevezett fejvadászok dolgoznak, a régóta eredménytelenül keresett személyek felkutatására hozták létre néhány évvel ezelőtt.

A brutális bankrablás felderítésére speciális nyomozócsoportot hoztak létre, amelyet Bolcsik Zoltán dandártábornok, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának vezetője irányít. A nyomozást a legfőbb ügyész utasítására a tavaly létrehozott Kiemelt Ügyek Osztálya felügyeli. A tettesek eredményes felkutatása érdekében a rendőrség több mint negyvenezer plakátot helyez ki a közterületekre a jövő hét elején.

Szigorított határellenőrzés

A határőrség változatlanul fenntartja a csütörtökön elrendelt szigorított ellenőrzést a határátkelőhelyeken és a határok mentén is. Péntek reggelre viszont megszűnt az utakon a fokozott rendőri ellenőrzés.

Mór városa csütörtökön minden idők legvéresebb hazai rablótámadásának helyszíne volt. A déli órákban két férfi lövöldözni kezdett az Erste Bank helyi fiókjában. A helyiségben nyolc ember tartózkodott, az országos rendőrfőkapitány szerint három ügyfél, a fiók vezetője, a biztonsági őr és három alkalmazott. A támadók a kis alapterületű bankfiókban lépve valószínűleg azonnal tüzet nyitottak és elsőként a biztonsági őrrel végeztek.

Van esély a nyolcadik áldozat felépülésére

A bankban lakáshitel-ügyben tartózkodó fiatal házaspárt több lőtt sebbel életveszélyes állapotban szállították kórházba, A férfi Budapesten több beavatkozás ellenére meghalt. A nő állapotát a székesfehérvári Szent György Kórházban végzett operációk stabilizálták. Az orvosok kioperáltak agyából egy nem létfontosságú részt, így a fiatal nőnek van esélye a gyógyulásra. A család idősebb tagja csupán azért nem vált a támadás áldozatává, mert a hosszas ügyintézés közben cigarettázni ment.

>>>Rágyújtani ment a nagypapa

>>>Képgaléria 1: Hat emberrel végeztek a bankrablók Móron
Képgaléria 2

Szökésben a móri mészárosok

Minden jel arra mutat, hogy a támadók egy percig sem mérlegelték, mit tegyenek. Az Inforádió úgy tudja, hogy az áldozatokat brutális módon, közvetlen közelről lőtték fejbe.

Légifelvétel Mórról
A rendőrség két, már korábban is körözött, veszélyes és különösen agresszív bűnözőként ismert férfit gyanúsít: a hétfő hajnalban magát önként feladó Horváth Szilárd 28 éves nagykanizsai lakost, akit nemrég ítéltek el garázdaság miatt, de nem vonult börtönbe; a másik feltételezett elkövető Farkas Róbert, 24 éves budapesti lakos, aki ellen emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt van érvényben körözés.

Farkas és Horváth több fegyveres rablótámadással is gyanúsítható. Mindkét férfi rendelkezik fegyverrel, ezért a rendőrség mindenkit arra kér, hogy rendkívül óvatosan járjon el, ha fölismerni véli valamelyik gyanúsítottat.
>>>Részletesen: Ámokfutó katonaszökevény az egyik gyanúsított?

Kedden dönt a kormány a nemzeti gyásznapról

Gyásznappá nyilvánította pénteki rendkívüli ülésén május 13-át Mór város közgyűlése; hétfőn a helység lakói kegyelettel emlékeznek meg az Erste Bank helyi fiókját ért fegyveres támadás áldozataira - tájékoztatta az MTI-t Tanárki Gábor jegyző. A közgyűlés felkérte a város vendéglátóhelyeinek tulajdonosait, bérlőit, hogy a gyásznapon korlátozzák a nyitvatartást. A rendkívüli ülésen a képviselőtestület úgy határozott, hogy az önkormányzat saját halottjának tekinti az elhunytakat, s családjukat - amint az áldozatok nevét nyilvánosságra hozzák - 100-100 ezer forint gyorssegélyben részesíti.

A Nemzeti Kegyeleti Bizottság kezdeményezte, hogy a kormány hirdessen nemzeti gyászt az áldozatok emlékére. A kabinet legkésőbb keddi ülésén foglalkozik a kérdéssel.

Polt Péter legfőbb ügyész elrendelte, hogy a fokozott ügyészi felügyelettel kapcsolatos egyes teendőket a Legfőbb Ügyészségen tavaly létrehozott Kiemelt Ügyek Osztálya lássa el.

Varga Mihály pénzügyminiszter értekezletet hív össze hétfőre, hogy az illetékes szervezetekkel közösen áttekintsék: milyen intézkedésekkel lehet a banki alkalmazottak és ügyfelek biztonságát növelni.

Az ISM gyászszünetet javasol

Az Ifjúsági és Sportminisztérium kezdeményezte, hogy a csütörtöki, móri bankrablás során meggyilkoltak emlékére valamennyi hétvégi sporteseményt egyperces gyászszünet előzzön meg.

A felhívást Deutsch Tamás, a sporttárca elsőszámú vezetője fogalmazta meg egy pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

A brutális támadás során hatan a helyszínen életüket vesztették, egy férfi a kórházban halt bele sérüléseibe. A nyolcadik áldozat, egy fiatal nő állapota továbbra is súlyos, de stabil.

Segítség és szentmise

Közös alapítvány létrehozásáról döntött a móri bankrablás áldozatainak és hozzátartozóinak megsegítésére Varga Mihály pénzügyminiszter, László Csaba pénzügyminiszter-jelölt, Kisbenedek Péter, az Erste Bank vezérigazgatója és Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke - tájékoztatta a pénzintézet marketing igazgatósága az MTI-t pénteken. A közlemény arról is tájékoztat, hogy a Generali-Providencia Rt. összesen 2.000.000 forint gyorssegélyt utalt át az Erste Bank számlájára a hozzátartozók támogatására. Az Erste Bank Hungary Kft. a móri önkormányzattal közösen, szentmisén emlékezik meg az áldozatokról - tartalmazza a közlemény.