Fábián, Sebestyén
-12 °C
-3 °C

Egy társuk dobta fel a móri gyanúsítottakat

2002.12.16. 09:55
Egyre több bizonyíték szól a móri mészárlás két gyanúsítottja, Kaiser Ede és Hajdú László ellen. A Blikk információ szerint az a csepeli társuk árulta be őket, aki velük együtt rabolta ki a csepeli postát.
A titokzatos védett tanú Nemcsak Csepelről, hanem a budaörsi rablásról és a móri vérengzésről is beszámolt a nyomozóknak. A tanú - aki a Blikk szerint csepeli, és régi cimborája Kaisernek és Hajdúnak - vélhetően vádalku reményében vallott két társa ellen. Egy halálos közlekedési baleset vádlottjaként ül. A titkos tanú vallomását megerősítette Kaiser és Hajdú telefonhívás-listájának elemzése is. Ezt a rendőrség a hét végén fejezte be.

Rendőrségi forrásokból a Blikk úgy értesült, hogy a héten újabb információkat hoznak nyilvánosságra a móri ügyben.

Farkas ott volt Miskolcon

Farkas Róbert, akit a móri bankrablás után már három órával keresett a rendőrség, de azóta sem találnak, részt vett a miskolci Mini Zaci zálogház tavaly augusztusi kirablásában. A Blikk úgy tudja, hogy Farkas az akció előtti napon felhívott egy ügyvédet, akit azzal bízott meg, hogy ha valami történik a napokban, lássa el barátnője védelmét.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!