Vilma
-8 °C
3 °C

Hídlábnak ütközött az M5-ösön

2004.07.16. 09:41
Ismét egy híd tartó pilléreinek ütközött egy jármű az M5-ös autópályán. A mikrobusz anyósülésén ülő utas a helyszínen életét vesztette, további három sérültet a mentők kórházba szállítottak. A tragikus eset csaknem ugyanazon a helyen történt, ahol hétfőn egy kamionos is halálos balesetet szenvedett.
Egy ember életét vesztette, ketten pedig életveszélyesen megsérültek, amikor egy hídlábnak ütközött egy mikrobusz az M5-ös autópályán. A baleset pénteken kora délelőtt, kevéssel kilenc óra előtt történt Kecskemét közelében, az autópálya 79-es kilométer-szelvényénél.

Egy feltehetőleg törökökből álló társaság német rendszámú mikobusszal tartott Kecskemét felől Budapest irányába, amikor a jármű - eddig tisztázatlan okokból - jobbra letért az útról, és egy felüljáró lábazatának csapódott neki. A furgon anyósülésén ülő utas a helyszínen életét vesztette, további három sérültet a mentők kórházba szállítottak. A hírügynökség értesülései szerint a sérültek közül két ember állapota is életveszélyes.

Mivel a balesetet szenvedett furgon nem foglalja el az utat, a helyszínelés idejére nincs szükség útlezárásra, a forgalom a belső sávon zavartalanul haladhat.

A tragikus eset egyébként csaknem ugyanazon a helyen történt, ahol hétfőn egy kamionos is halálos balesetet szenvedett, csak éppen az autópálya ellentétes irányú pályatestjén. A hétfői balesetet vélhetően az okozta, hogy a Budapest irányából Kecskemét felé tartó üres kamion sofőrje elaludt vezetés közben.