Hedvig
7 °C
23 °C

Borsodban lecsapnak a luxusterepjárókkal járó 'mozgássérültekre'

2008.05.30. 18:32
Megelégelte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség, hogy sokan visszaélnek a mozgássérülteknek kiállított parkolókártyákkal. Az elmúlt napokban megalakított akciócsoport már 11 embert előállított.

Ál-mozgáskorlátozottak buktak le Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a csalók a sérülteknek kiállított parkolókártyákkal éltek vissza. A legtöbb esetben valódi, érvényes kártyákat láttak a rendőrök luxusterepjárók és más autók szélvédője mögött, közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.

Sokan visszaélnek az igazolvánnyal, nem az vezeti az autót, illetve nem azt szállítják az autóval, akinek nevére az igazolványt kiállították, ez pedig közokirattal való visszaélés. A borsodi rendőrség most akciócsoportot hozott létre az ilyen esetek kiszűrésére. Eddig 11 embert előállítottak, három igazolványt bevontak, tette hozzá a szóvivő.

Amennyiben a sofőr nem a jogosultat szállítja, abban az esetben bűncselekményt követ el, és akár három évre is rács mögé kerülhet - tette hozzá Dobi Tamás.