Natália
-3 °C
7 °C

Japánra is lesújtott a tájfun

2005.09.05. 11:46
Többszáz hétfői légi-, illetve vasúti járatot töröltek Kjúsún, és lezártak több déli főutat a Japánra törő tájfun miatt. Egy trópusi viharokat figyelő internetes honlap szerint a Nabi 4-es erősségű az ötfokozatú skálán, ugyanannyi, mint az Egyesült Államokra lesújtó Katrina hurrikán volt. Az NHK japán állami televízió képei szerint az Amami Osimát körülölelő hullámok elérték a 9 méteres magasságot is.

Elérte Japán délnyugati részét hétfőn a nagy erejű Nabi tájfun, és várható, hogy a nap további részében eléri az ország sűrűn lakott fő szigeteit is, ami fennakadásokat okozhat a közlekedésben és az olajfeldolgozásban.

A Nabi előhírnöke már vasárnap este egy óra alatt 100-200 milliméter esőt zúdított Tokióra és környékére. Kjúsú szigetén, két tartományban 300 milliméter csapadék hullott vasárnap óta. Honsú szigetén több ezer háztartás áram nélkül maradt, illetve több házat elárasztott a víz. Egy idős ember vízbe fulladt az elárasztott utcán a fővárostól északra, egy másik férfit pedig agyoncsapott a villám.

4-es erősségű

A Nabi helyi idő szerint hétfőn 14 (közép-európai szerint reggel 7) órakor 90 kilométerre volt Japán Amami Osima nevű apró déli szigetéről keletre, és 15 kilométeres sebességgel haladt észak-északnyugatra, a sűrűn lakott Kjúsú sziget felé. A 300 kilométer átmérőjű tájfun közepében óránként 160 kilométeres sebességgel fújt a szél. A Nabi a következő 24 órában várhatóan kelet felé kanyarodik, lesújt Japán nagy részére és Dél-Korea keleti, déli partjára, de gyengülni fog, miután hidegebb vizek fölé ér, közölte a meteorológiai szolgálat. A londoni University College trópusi viharokat kutató csoportjának honlapja szerint a Nabi 4-es erősségű az ötfokozatú skálán, ugyanannyi, mint az Egyesült Államokra lesújtó Katrina hurrikán volt.

Az NHK japán állami televízió képei szerint az Amami Osimát körülölelő hullámok elérték a 9 méteres magasságot is. Többszáz hétfői légi-, illetve vasúti járatot töröltek Kjúsún, és lezártak több déli főutat.

Nem remélnek sok jót

A tájfun 4-es erőssége és lassú haladása miatt várható, hogy hatása hosszúra nyúlik Japánban, és a károk jelentősek lesznek, közölte a meteorológiai szolgálat. Idén 11 tájfun volt már, amelyek közül három sújtotta Japánt. Dél-Koreában a Nabi lesz az első az idén. A dél-koreai és a délkelet-kínai hatóságok figyelmeztették a lakosságot a Nabi közeledtére. Kínában még fel sem ocsúdtak a néhány nappal korábbi, 84 halálos áldozatot követelő Talim tájfun hatása alól.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!