Pótnyomozás a Nádor 95 Rt. ügyében

2003.04.07. 21:46
Pótnyomozást rendelt az ügyészség a Nádor 95 Rt. ügyében. A cég még a Horn-kormány idején vállalta a mobiltelefonok lehallgatásához szükséges berendezések megvételét, később azonban az Orbán-kabinet sokallta a beruházás összegét és fejeljelentést tett.
Pótnyomozást rendelt el Szász Andrásnak, a Nádor 95 Rt. egykori vezetőjének ügyében A Fővárosi Főügyészség, amely a nyomozást megszüntető januári határozatot hatályon kívül helyezte. A főügyészség hétfői közleménye szerint a január 27-i döntés ellen az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentőként panasszal élt, amelyben a határozat megalapozatlansága miatt annak hatályon kívül helyezését és pótnyomozás elrendelését kérték.

A közlemény szerint a Fővárosi Főügyészség "részben a panaszban hivatkozott indokok alapján, de a hivatalból történő felülvizsgálat eredményeképpen, a panaszoktól függetlenül is a tényállás tisztázása érdekében" további bizonyítást tartott indokoltnak. A főügyészség tájékoztatójából kiderül, hogy csalás bűntette és más bűncselekmények miatt Szász András ellen az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán fokozott ügyészi felügyelet mellett folyamatban volt bűnügyben a nyomozó hatóság január 27-én önállóan döntött a nyomozás megszüntetéséről.

A Nádor 95 Rt. vállalta még a Horn-kormány idején, hogy beszerzi a titkosszolgálatok számára szükséges új telefonlehallgató-berendezéseket, a fejlesztésre 33 millió dollár hitelt vett fel. Az Orbán-kormány ezt drágállta, ezért felmondta a szerződést, majd az ügyletet egy parlamenti bizottság és a rendőrség is vizsgálni kezdte. A rendőrség 2002 áprilisában adott ki elfogatóparancsot Szász András ellen.