Kiosztották a Nagy Testvér-díjakat

2002.11.07. 19:55
A Microsoft, a Magyar Rádió, Lakat T. Károly és a BSA érdemelte ki az idei Nagy Testvér-díjakat. Az egyetlen pozitív kategóriában a Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete szerezte meg a győzelmet.
Csütörtök este osztották ki második alkalommal a Nagy Testvér-díjat, a Big Brother Awards magyarországi kiadását.

Passporton keresztül

A cégek versenyében a Microsoft győzött. Az indoklás szerint az amerikai vállalatóriás - egyebek mellett - azzal érdemelte ki a negatív díjat, hogy a Passporton keresztül gyűjtött adatokat a felhasználók internetezési szokásairól anélkül, hogy erről tájékoztatta volna őket. A Microsoft egyébként a Magyar Hírlapot és a BSA-t utasította maga mögé.

Írásban kötelezték

Az Állami Szervek Nagy Testvér Díját a Magyar Rádió vezetése vehette volna át, amennyiben megjelent volna közülük valaki. Az indoklás szerint a rádió munkatársait írásban kötelezték arra, hogy az átvilágításuk eredményét bemutassák. Ehhez nem volt joguk. A Magyar Rádió az ORTT-t előzte meg.

Eddigi tevékenységéért

A magánszemélyek versenyében Lakat T. Károly szerezte meg az első helyet a kétfős mezőnyben. A köszolgálati televízió munkatársaként a Való Világ házba tett látogatásáért és különösen a gyilkosság elkövetésével gyanúsított kiskorú S. K.-val folytatott televíziós interjúért, illetve eddigi, a médiában való tevékenységéért. Friderikusz Sándor hangpostájának ismeretlen lehallgatója lett a második.

Fenyegetően lép fel

A Közönségszavazatok Díját a BSA kapta, amely hatóságnak tünteti fel magát, és fenyegetően lép fel a felhasználók ellen, noha csupán egyes szoftvergyártók érdekképviseletére létrehozott nonprofit szervezet. Itt a VII. kerületi önkormányzat, és a Microsoft szorult hátrébb.

Nyílt forráskód a leghatékonyabb

A Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete nyerte a Pozitív Nagy Testvér Díjat a nyílt forráskódú Linux terjesztéséért és a honosításban vállalt szerepéért. A nyílt forráskód a leghatékonyabb eszköz a beépített hátsó ajtók és az egyéb, a felhasználók megfigyelését lehetővé tevő megoldások ellen - hangzik az indoklás.