Egynapos kirándulásra indult a német turistabusz

2003.05.08. 11:34
Alsó-Szászország és Schleswig-Holstein tartományból érkezett az a turistacsoport, amely csütörtök reggel szerencsétlenül járt Siófok mellett egy vasúti átjáróban. A Bild úgy értesült, a nyugdíjas csoportot éppen reggelizni vitték, amikor a baleset történt.
A nyugdíjasokat szállító busz a 35 ezres Löhne városából érkezett, és a csoportot az alsó-szászországi Maxin Reisen utaztatta. Ők az Ursel Reisentől bérelték a buszt. Az utazási irodában az Index megkeresésére közölték: nem tudják megmondani, hogy hányan lehettek a buszon. A jármű egy kirándulásra, egy egynapos körútra indult, erről azonban a cég vezetését előzetesen nem értesítették.

Löhne városának polgármestere, Werner Hamel az Index kérdésére elmondta, hogy nem rendelkeznek pontos információkkal a balesetről. Löhnei a sofőr, akinek a sorsáról még nem tudnak biztosat. Illetve azt sem ismert még, hogy a két gépkocsivezető közül ki vezette éppen a járművet.

Tekintse meg galériánkat
Fotó: EPA
A buszt üzemeltető vállalkozás a környéken kicsinek számít, 3-4 buszuk van. A polgármester helyettese a délelőtt folyamán röviden tárgyalt a tulajdonossal, és a város felajánlotta számára, hogy amiben tudnak, segítenek.

A Bild szerint a kirándulókat siófoki hoteljükből egy közeli étterembe vitték reggelizni, amikor 9 óra körül a vasúti átjáró előtt a busz dugóba került. A lap azt írja, az átjáró tilosra váltó fényjelzése ellenére a buszvezető még megpróbálta átvinni a járművet a túloldalra.

A hírek szerint a szerencsétlenül járt német turistabuszon összesen 38-an utaztak, köztük egy magyar idegenvezető. Közülük - bár ellentmondóak az áldozatokról szóló hivatalos hírek - legalább 32-en életüket vesztették. A magyar idegenvezető a siófoki kórházba szállították, sérülése nem életveszélyes, de egy műtéten már túl van. A sebesültek közül kettő állapota válságos.

A budapesti német nagykövetség krízisközpontot állított fel a csütörtök reggel Siófok közelében bekövetkezett halálos vasúti baleset miatt; Wilfried Gruber budapesti német nagykövet, valamint a külképviselet vezető munkatársai a helyszínre utaztak. Christian Resing követségi sajtószóvivő az MTI-nek csütörtök délelőtt elmondta, hogy ez a krízisközpont elsősorban a hivatalos szervekkel és az áldozatok hozzátartozóival tartja a kapcsolatot. A budapesti külképviseletet a magyar rendőrség értesítette a német turistabuszt ért balesetről.

A taszári repülőtéren szállhat majd le az a Németországból érkező sebesültszállító repülőgép, amely a Siófoknál történt autóbusz-baleset szállítható állapotban lévő sérültjeit hazaviszi.

Isaszegi János dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Hadműveleti Központjának parancsnoka csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy a Somogy megyei repülőtéren landolhatnak a kórházba került sérültek hozzátartozóit, illetve a különböző vizsgálóbizottságokat szállító repülőgépek is.

A tábornok közölte, hogy egyelőre még nem tudni, mikor érkezik az első repülőgép Taszárra. Arról is beszámolt, hogy a német hadsereg egészségügyi csoportfőnöke éppen Magyarországon tartózkodik, így a Magyar Honvédség vezérkari főnöke egy helikoptert biztosított számára, hogy a helyszínen tájékozódhasson a történtekről. Isaszegi János elmondta, hogy ha bármilyen honvédségi eszközre szükség lesz a baleset kapcsán, akkor azt biztosítani fogják.