Nem javult a felgyújtott lány állapota

2006.08.04. 15:35
Nem javult a felgyújtott magyarcsanádi lány állapota, közölte a Nap-keltében a kezelőorvosa. A rendőrség sem közölt újabb részleteket az ügyről.

A felgyújtott magyarcsanádi lány testét az elhalt bőr eltávolítása után sertésbőrrel fedték le, ami megakadályozza, hogy a szervezet testnedveket, elektrolitokat veszítsen, közölte a Np-kelte műsorában Mészáros Gábor, a két hete felgyújtott 18 éves lány kezelőorvosa.

Henrietta ennek ellenére még mindig életveszélyes állapotban van, mivel testének 60 százaléka megégett. Egy égési sérülés esetén mindaddig fennáll a fertőzésveszély, amíg nincsenek befedve a sebek, tette hozzá az orvos.

A sérülések behegesedése után megpróbálják az ép bőrt tágítani. A budapesti Szent István Kórház égési centrumának orvosa azt is elmondta, hogy a felgyújtott lány testéről levettek egy hét négyzetcentiméteres szövetmintát, amit szaporításra egy győri szövetbankba küldtek. A lány testére bőrpótló anyagot visznek fel, mivel a kitenyésztett bőrszövet önmagában nem nyújtana kellő védelmet. Az orvos arról is beszélt, hogy mivel a spontán légzés kimerítené a lány szervezetét, ezért nem szűntetik meg a gépi altatást.

Irányított véradás

Pénzes Ferencné, a lány nagymamája elmondta, hogy több makói és szegedi ismerősük is adott már vért unokája számára, augusztus 8-án pedig Magyarcsanádon szerveznek véradást, és az ott összegyűlt vért is eljuttatják a kórházba.

Szekeres Veronika, az Országos Vérellátó Szolgálat Szegedi Regionális Központjának igazgatója közölte, a kislány számára eddig is érkeztek véradók "felajánlásai", és már a szomszédos Békés és Bács-Kiskun megyéből is jöttek vért adni. Az irányított véradás során az A-pozitív donornak jelezni kell, hogy vérét a 18 éves lánynak adja. Ha valaki így rendelkezik, a központ továbbküldi Budapestre a levett vért. Kiemelte, hogy minden véradónak hálásak, mert a nyári hónapokban minden vércsoportból több vérre van szükségük.

A magyarcsanádi lányt megerőszakolták, éghető anyaggal leöntötték, meggyújtották, majd magára hagyták Makó külterületén július 20-án. A rendőrség egy nappal később kezdeményezte egy 15 éves fiú, K. András előzetes letartóztatását, aki alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

Sajtóhírek szerint amikor K. egy alkalommal vallomást tett, tagadta a bűncselekmény elkövetését, maga helyett S. Norbertet a felgyújtott lány barátját keverte gyanúba, ezt azonban se a rendőrség, sem pedig a fiú édesanyja nem erősítette meg. Ráadásul S. Norbertnek alibije van a cselekmény elkövetésének idejére: egy idősebb ismerősével horgászott.