Öngyilkossági hullámmal küzd Németország

2003.11.20. 13:05
Több embert veszít Németország öngyilkosság miatt, mint ahányan közlekedési balesetben meghalnak - derült ki a most nyilvánosságra hozott statisztikai adatokból.
Az Öngyilkosságot Megelőző Nemzeti Program keretében összegyűjtött adatok szerint 2001-ben 11.156 ember vetett véget saját elhatározásból az életének, és 6949-en haltak meg közlekedési balesetben Németországban. Az adatokat a program tavalyi indításának első évfordulóján ismertették.

Évente több mint 100 ezer német próbálkozik öngyilkossággal, s a kísérletek aránya különösen magas a 60 évesnél idősebb nők körében, e korcsoport tagjainak csaknem fele megpróbált már véget vetni életének.

Megelőző tréning, vasúti kerítés

Sok nagyvárosban a megelőzés új módszereit vezették be, Nürnbergben például tréningeket és más programokat szerveznek, s ennek köszönhetően sikerült 25 százalékkal lejjebb szorítani az öngyilkossági rátát. A német vasúttársaságot a nemzeti program keretében arra kérték, hogy tetessen az öngyilkossági kísérletet megnehezítő kerítéseket az ilyen szempontból "hagyományosan" veszélyes helyekre. Németországban átlagosan naponta három ember ugrik a vonat elé.