Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Tűzoltók tesztelik a Nemzetit

2002.02.26. 17:33
A tűzoltóság ugyan még nem járult hozzá a Nemzeti Színház használatbavételi engedélyéhez, de háromnapos gyakorlatukkal nagyban készülnek a márciusi átadásra. Magyarországon tűzvédelmi szempontból legkorszerűbbnek számított színházat több mint 850 tűz- és füstjelző, valamint automatikus tűzoltó-berendezések őrzik. Néhány helyiséget még speciális gázzal is el tudnak árasztani, hogy megfékezzék a lángokat.
Kigyulladtak a díszletek a Nemzeti Színház nagyszínpadán - feltételezték a fővárosi tűzoltók, akik háromnapos gyakorlatuk részeként először kedden mérették meg magukat a megnyitás előtt álló Nemzetiben. Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője az Indexnek elmondta: a tűzoltók a pincétől a padlásig bejárják a színházat, hogy egy esetleges tűz esetén kiismerjék magukat az épületben. Egy szerelési gyakorlat keretében azt is kipróbálták, hogy a színház nagyszínpadjához miként lehet az oltáshoz szükséges vizet eljuttatni.

Vasfüggöny és özönvíz

Fotó: Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság
Igazi vészhelyzetben több mint hatszáz embereknek másfél perc alatt kell elhagynia a nézőteret - nyilatkozta az Indexnek Czeba János, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság Tűzmegelőzési Főosztályának munkatársa. Ezt a biztonsági világítás és az irányfények segítségével két füstmentes lépcsőházon, valamint a főbejáraton keresztül tehetik meg. Amennyiben a színpadon csapnak fel a lángok, úgy azonnal leengedik a vasfüggönyt, így biztosítva van, hogy a tűz másfél órán keresztül ne terjedjen tovább. Emellett a színpadot pillanatok alatt vízzel is elárasztják. Az egész épületet hat perc alatt kell kiüríteni.

Az új Nemzeti Színházat több mint 850 tűz- és füstjelző őrzi. Ezek között található olyan, amely a hőmérséklet emelkedésének sebességét méri, többsége azonban optikai érzékelő. Három helyiségben, köztük a diszpécserközpontban speciális gázzal oltó berendezéseket helyeztek el, amelyek tűz esetén - biztonsági késleltetéssel - automatikusan lépnek működésbe. A magyarországi színházak közül tűzvédelmi szempontból az új Nemzeti számít a legkorszerűbbnek.

Hamarosan a tűzoltóság is megadja az engedélyt

A tűzoltóság azért nem járult eddig hozzá a Nemzeti Színház használatbavételi engedélyéhez, mert az előírásoknak megfelelően a déli oldalon nem készült el az úgynevezett tűzoltó felvonulási terület - folytatta Czeba János. Elmondása szerint ez az épülettől adott távolságra megépített utat jelent, amely biztosítja, hogy a tűzoltóság járművei megközelíthessék a színházat. Az Index információi szerint az út napokon belül elkészül, így a tűzoltóság hozzájárul az épület átadásához.