Másodszorra is megpróbált öngyilkos lenni Nógrádi Ádám

2001.11.14. 15:05
Öngyilkosságot kísérelt meg szerda délelőtt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában Nógrádi Ádám, az olajtanú Nógrádi Zsolt öccse. A fiatalember tettét időben felfedezték, élete nem forgott veszélyben. Nógrádi Ádámnak ez már a második sikertelen kísérlete volt, ugyanis hétvégén már egyszer megpróbálta kioltani az életét.
Nógrádi Ádám szerda délelőtt, mialatt a zárkatársát a fogdaőrök a mosdóba kísérték, a lepedőjét felcsíkozta, az abból font kötelet a zárkaasztal összekötő rúdjára kötözte, majd nyakára hurkolta, és fekvő helyzetben próbált öngyilkosságot elkövetni - tudta meg az MTI. A visszatérő őrök viszont megmentették az életét. A fiatalember eszméleténél volt, orvosi beavatkozást nem igényelt, ennek ellenére átszállították a megyei kórház pszichiátriai osztályára.

Az olajügyek tanújaként ismertté vált Nógrádi Zsolt meggyilkolt édesapját néhány hónappal ezelőtt egy névtelen telefonbejelentés alapján találták meg a Bács-Kiskun megyei rendőrök egy pirtói kútban. Az apa meggyilkolásával nem sokkal ezután kisebbik fiát, Nógrádi Ádámot gyanúsították a nyomozók, október 5-én vették őrizetbe, s azóta van előzetes letartóztatásban.

A fiatalembernek ez már a második öngyilkossági kísérlete, ugyanis a hétvégén is megpróbálta kioltani az életét. Testvére úgy véli, hogy az öngyilkossági kísérlete is azt bizonyítja, hogy ártatlan Nógrádi Ádám.