Kizárták az orvosi kamarából a világhírű francia szexológust

2004.02.20. 20:36
Törölte tagjainak sorából a szakma legnevesebb szexológusát a francia orvoskamara, miután a 75 éves doktor ellen 41 volt nőpáciense tett feljelentést hipnózisban vagy egyszerű vizsgálat során elkövetett erőszak, illetve szexuális visszaélés miatt.
Az orvosi hivatás gyakorlásától való eltiltással egyenértékű döntés meghozatalakor az érintett, Gilbert Tordjemann nem jelent meg a magas testület színe előtt, ügyvédei, akik fellebbezni kívánnak a határozat ellen, védencük súlyos rákbetegségével magyarázták az orvos távolmaradását.

Hipnózis

A francia orvosi közvéleményt és a médiát, amelynek korábban kedvence volt a minden fórumon nyilatkozó híres szakember, 2002 márciusában meglepetésként érte a hír, hogy a tekintélyes agg doktort öt korábbi betege azzal vádolta meg, hipnózisos kezelésük során az orvos erőszakot követett el rajtuk.

A sértettek első csoportjának jelentkezése után további volt kezeltek is hasonló értelmű bejelentéssekkel kezdték bombázni a joghatóságokat. Az igazságszolgáltatás 41 tanúskodó meghallgatása után kezdeményezett eljárást az orvos ellen.

Aktív kezelés

A panaszosok a legkülönbözőbb visszaélésékről számoltak be: hat nő orvosi lelettel igazolta az erőszakról tett feljelentés megalapozottságát. A tanúvallomások szerint a megejtő modorú specialista pornófilmek vetítésével, hipnózisos félálomban-álomban felkeltett szexuális fantáziaképekkel próbálta betegeiben felébreszteni a szunnyadó késztetéseket.

A kezeltek beszámolói szerint a gyógyító célú gyakorlatokban az orvos - páciensei kiszolgáltatott helyzetével visszaélve - aktív szerepre ragadtatta magát.

Fantáziaképek?

A vádlott ügyvédei arra építik a védekezést, hogy a feljelentők összekeverik a hipnotikus álom fantáziaképeit a valóság tényeivel, de a konkrét és hipnózisra sem hivatkozó bejelentések szaporodása nyomán Tordjemann helyzete gyakorlatilag védhetetlenné vált.

Az orvoskamara úgy határozott, nem várja meg a közeljövőben esedékes esküdtbírósági tárgyalás eredményét. A szakma becsületkódexének előírásai alapján kizárta tagjai sorából az eltévelyedett szakembert.